Gyerekek ezreit utasítják vissza a bölcsődék

MTI
2013. április 19. 17:03

Kétezerrel nő a bölcsődei helyek száma 2013 végéig, ez azt jelenti, hogy az elmúlt két évben kialakított férőhelyeket is beleszámítva 3500-zal több bölcsődés kaphat helyet ezekben az intézményekben - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára pénteken a bölcsődék napja alkalmából tartott budapesti rendezvényen.

Asztalosné Zupcsán Erika elmondta, hogy az idén 37 179 gyermeket írattak be a bölcsődékbe, két százalékkal többet, mint ahány férőhely van.

Közölte, 284 ezer két év alatti gyermek él ma Magyarországon, ez pedig azt jelenti, hogy 13 százalékuknak tudják jelenleg a férőhelyet, illetve az ellátást biztosítani. 2011-ben mintegy hatezer gyereket nem tudtak felvenni a bölcsődékbe, ám ez a szám a nagyarányú fejlesztéseknek köszönhetősen jelentősen és folyamatosan csökken.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány egyik legfontosabb célja a családok megerősítése, ezért is fordítottak az elmúlt két évben több mint tízmilliárd forint pályázati forrást új bölcsődei férőhelyek létrehozására, illetve intézmények bővítésére, felújítására.

Jelezte: már csak egy régióban, az észak-magyarországiban van nyitott pályázat április végéig; itt a kormányzat nem kér önrészt a beruházásokhoz, így gyakorlatilag 100 százalékos a támogatás.

A helyettes államtitkár szólt arról, hogy az új férőhelyek kialakításával a kormányzat azoknak az anyáknak kíván segíteni, akik vissza akarnak térni a munka világába. Utalt arra, egyre inkább kitolódik a gyermekvállalás ideje, illetve vannak, akik nem vállalnak gyereket, a népesség pedig egyre fogy.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A bölcsődék több mint 90 százaléka az önkormányzatok fenntartásában működik.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 25. szombat
Kristóf, Jakab
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 25. 19:19