Minimum 240 pontot kell elérniük a diákoknak ahhoz, hogy felvételt nyerjenek valamely felsőoktatási intézménybe. A felsőoktatási szakképzésben legalább 200 pont lesz a követelmény. Az egyes intézmények adott szakra érvényes felvételi ponthatárai a minimális pontszámnál magasabbak is lehetnek - döntött Balog Zoltán, emberi erőforrás miniszter. Eldőlt, hogy az állam nem finanszírozza a közgazdászok, a jogászok és a kommunikációs szakemberek képzését sem.
Döntött az emberi erőforrások minisztere, oktatásért is felelős tárcavezető arról, hogy a 2013. évi általános felvételi eljárásban felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben mely szakokon vehető igénybe magyar állami ösztöndíj. Idén kizárólag a ponthatárok minimumát határozza meg, amely a kapacitás és az esetleges túljelentkezés függvényében felfelé módosulhat annak figyelembe vételével, hogy a 2013-ban felvételt nyert, magyar állami ösztöndíjas hallgatók száma nem lehet kevesebb a tavalyinál, azaz 55 ezer főnél. Ez alsó határ, ennél csak magasabb lehet ez a szám.
2013-ban a felvételi jelentkezés feltételéül szabott minimális ponthatár alapképzésben és egységes, osztatlan képzésben valamennyi szak esetében 240 pont, felsőoktatási szakképzésben 200 pont. Az egyes intézmények adott szakra érvényes felvételi ponthatárai az intézményi kapacitás függvényében - a korábbi évek gyakorlatának megfelelően - a felvételi eljárás során alakulnak ki, és a minimális pontszámnál magasabbak is lehetnek.
A miniszter arról is döntött, hogy a 2013. évi általános felvételi eljárásban felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben mely szakokon vehető igénybe magyar állami ösztöndíj. Ennek megfelelően a felsőoktatási intézmények a 2013. évi általános felvételi eljárás során kizárólag teljes magyar állami ösztöndíjas képzéseket, illetve önköltséges képzéseket hirdethetnek majd meg.
A dokumentum tartalmazza azon szakok listáját is, melyeken magyar állami ösztöndíj nem vehető igénybe, ezeken tehát kizárólag önköltséges képzés hirdethető meg a 2013-as általános felvételi eljárásban.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A miniszter 2013-ban nem kíván élni azzal a jogkörével, amelyet a most módosított felsőoktatási törvény biztosít számára, mely szerint az egyes szakoknál a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló kormányrendeletben rögzítettnél magasabb minimális ponthatárt is meghatározhat. A tárcavezető ezt a jogkörét - a felsőoktatási törvénnyel összhangban a kellő felkészülési idő biztosításával - a 2014-es általános felvételi eljáráskor kívánja majd gyakorolni.
A konkrét tudnivalókat a tárca a felsőoktatási felvételi tájékoztatóban részletezi, amelyet 2012. december 31-én tesznek közzé az interneten. Ez a tájékoztató tartalmazza majd a megszokott módon az egyes szakok intézményi meghirdetésének részleteit is.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Imola, női negyeddöntő és végül derbi – sport a tévében
- Se kutya, se drón, se cigi - nagyon komoly szabályokat hoztak a balatoni látványosságnál
- Szakértő: el fogunk jutni oda, hogy az autózás a gazdagok kiváltsága lesz
- Egy vásárlói trükk, amivel kijátszható a kétnapos boltzár
- Lopják a wifidet? Ezek az árulkodó jelek és megoldások
- A móri gyilkossághoz kötik a csepeli TEK-akciót