Az osztrák munkaerőpiac vonzó lehetőségeket kínál a magyar munkavállalók számára, ami miatt évről-évre egyre többen választják.
Egy zánkai üdülőkomplexum boltjában 16-17 éves diákokat is foglalkoztattak, akiket sokszor éjszakába nyúlóan dolgoztattak. Az, aki jelezte, hogy ezzel problémája van szélnek eresztették.
Egy zánkai üdülő boltjában több, 16-17 éves diákot is alkalmaztak diákmunka keretei között, azonban a Népszava információi szerint nem pont legális keretek között. A lap értesülései szerint a kiskorúakat egy ideig napi nyolc óránál hosszabb munkavégzésre is igénybe vették, sőt nem egyszer este 10 óra után engedték őket haza. Ráadásul sokszor az éjszakai műszak után rögtön reggelre voltak beosztva, nem biztosítva ezzel a törvény által előírt 12 órás pihenőidőt.
Mindkét dolog szabálytalan, így azért, hogy papíron minden rendben legyen a beosztás és a jelenléti ív eltért egymástól. A lap kérdéseire az üzemeltető kft. nem reagált, miközben az alapítvány elhárította a kérdéseket. Azonban az érdeklődést követően jelentősen megnőtt a boltban a sürgés-forgás.
Az ott dolgozók arról számoltak be, hogy a délutáni műszak 13:40-kor kezdődött, és este 10-ig tartott hivatalosan. Azonban sokszor több órányi túlórára kötelezték a diákokat.
A délutáni műszak 13.40 perckor kezdődött és 22.00 óráig tartott, ám a boltfeltöltést-takarítást ezt követően kellett elvégeznünk, vagyis esetenként 1,5-2 órával tovább dolgoztunk. Ez egyrészt rendkívüli munkaidő, másrészt éjszakai munkavégzés, márpedig 18 év alatti munkavállalók esetén mindkettő jogszabályellenes. A rendkívüli éjszakai munkáért bért nem kaptunk, kiskorúként hivatalosan nem is kaphattunk, de munkaidő-kompenzációt, szabadidőt is csak ritkán. Heti két szabadnapunk volt, és a legtöbb esetben tíz óránál többet dolgoztunk
– mesélte az egyik diák, B. Másikuk arról számolt be, hogy előfordult, hogy délutánra kellett cserélnie egy műszakot, így miután éjjel fél tizenkettőkor végzett érthetően elaludt és nem ért be időben a műszakkezdésre.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Késtem húsz percet, és ezért 2,5 órát kellett túlóráznom. Tíz és fél órát dolgoztam aznap és az előző nap is, és körülbelül hét órát tudtam aludni. Ekkorra lelkileg és fizikailag is annyira elfáradtam, hogy eldöntöttem, beszélek az üzemeltetésvezetővel. Ő azonban a részlegvezetőhöz irányított. De vele nehéz szót érteni, nem egy bájos asszony, agyára ment a hatalom. Szeret kedveskedni a fölötte állókkal, de nagyon meg tudja alázni azokat, akik alatta vannak
– panaszolta G, akinek a panaszát követően délután 3 órai kezdésre módosították a délutáni műszak kezdetét, ami így este 11-kor ért véget.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Csoportos létszámleépítés zajlik az Állami Számvevőszéknél - a nap hírei
- Kilőtt a Rheinmetall, Európa legnagyobb fegyvergyártója lehet
- Gázolás Balmazújvárosban: zebrán, gyemekével együt ütötték el a biciklit toló anyát
- Rejtélyes rosszulétek a csengeri börtön építői között
- Elképesztő baleset történt az M1-e autópályán - videó
- Nem tetszett a nézőknek a klímaaktivisták akciója - videó