A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására.
Hogyan készül egy 300+ fős ügyfélszolgálati csapat a járvány következő hullámára, mi volt az első hullám sikeres túlélésének a kulcsa, és milyen tapasztalatok épültek be már most a szervezet működésébe, ami korábban elképzelhetetlen ötletnek számított volna. Molnár Ákos, a Telenor ügyfélszolgálati igazgatója beszélt arról, hogy vírushelyzetben a gyors digitális reakcióképesség milyen előnyöket biztosít a munka fenntarthatóságában. A második hullámra készülve egy speciális koronavírus-protokoll is bevezetésre került.
Több mint másfélszeres esetszám otthoni környezetben
Egy, a Telenoréhoz hasonló, 300+ fős ügyfélszolgálat jellemzően egy, vagy néhány nagyobb irodatérben tölti mindennapjait. A hatékony munkához szükséges rendszerek összetettsége, az eseti csapatmunka és vezetői támogatás, valamint az adatbiztonság miatt jellemző a helyszínhez kötött munkavégzés. Az otthoni munka, a home office nem a napi gyakorlat része.
A Telenor ügyfélszolgálati terveit a külső körülmények alaposan fölülírták: 2020 márciusában, néhány napon belül a teljes, 300+ fős csapat az addig gyakorlatban nem próbált otthoni munkavégzésre állt át, miközben a kijárási korlátozások miatt több mint másfélszeresére emelkedett esetszámot szolgáltak ki a megszokott magas színvonalon. Több, addig analóg folyamatot szinte azonnal digitális folyamatok vettek át. A megnövekedett terhelés ellenére az új helyzetben is motivált tudott maradni a csapat, a munkavégzés új világrendjeként a home office megkérdőjelezhetetlen sikere rajzolódott ki. A fluktuáció és a betegszabadságok száma csökkent, a teljesítmény a megnövekedett terhelés miatti túlórák és a megszokottnál feszültebb ügyfelek mellett is javult - mondta el Molnár Ákos a Sustainable World konferencián.
A home office hurráoptimizmusát a humán faktor iránti igény váltotta fel
Az ügyfélszolgálati csapat a COVID-19 első hulláma alatt, a kijárási korlátozások időszakával nagyjából a végletekig húzta a személyes mentoring és találkozások nélkül megfelelően elvégezhető munka időszakát; egy ponton azonban a motiváció és a munkaszínvonal fenntartásához elengedhetetlennek látszott a személyes érintkezésnek biztosítása.
E szempontból kedvező időpontban érkeztek a lazítások, a menedzsment pedig, a csapattal folyamatosan végzett felmérések alapján, hosszú távú tapasztalatként megállapította, hogy ebben a munkakörben maximum 70% a home office még ideális aránya. A személyes találkozók, a tapasztalatcsere és tudásátadás igényli a személyes jelenlétet, legyen szó vezetőről, beosztottról vagy az első napjait töltő új munkatársról. A szakember megállapította: a home office nyújtotta szabadság állandó igénnyé vált, de hosszú távon nem veheti át teljes mértékben a munkavégzés formáját.
A fenntarthatóság értelmezése is eltérő a félévvel ezelőtti állapothoz képest: míg egy vírusmentes időben a fenntarthatóság főként a környezeti célok elérését jelentette, most és a munkakörülmények, a motiváció a szolgáltatás színvonalának fenntarthatósága az elsődleges cél, aminek az otthoni munkavégzés térnyerésének köszönhetően pozitív környezeti hatásai is kimutathatóak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Arccal - és tapasztalatokkal - a második COVID-19 hullám felé
Bármilyen területen is működjön az adott cég, az általános óvintézkedéseken felül célszerű egy olyan koronavírus-protokoll kialakítása, ami segíti a kockázatok azonosítását, reális értékelését, valamint lehetővé teszi a gyors és hatékony válaszlépéseket. Egy esetleges fertőzöttség esetén a lehető leggyorsabban elszigetelhetővé teszi az érintett munkatársakat vagy csapatot. A jól kialakított koronavírus-protokoll segítségével amíg nincs hivatalos kijárási korlátozás, addig sem kell megszüntetni a személyes közös munka lehetőségét a biztonság érdekében.
A Telenornál kialakított koronavírus-protokoll alapja az önkéntes bejelentési rendszer, amelyben minden munkatárs jelezheti, ha külföldi utat tervez, külföldön járt, közvetlen környezetében fertőzött vagy potenciálisan fertőzött személlyel találkozott, vagy él együtt. Ugyanígy belső adminisztrációs rendszerben jelezhető, ha valaki tüneteket észlel magán: nem csak a COVID ismert tüneteivel, hanem bármilyen tünet esetén az a gyakorlat, hogy az érintett személy maradjon otthon, ne érintkezzen a munkahelyi közösséggel.
"A koronavírus-protokollban három fő területet kell vizsgálni: egyik az érintett személy állapota, másik az ő privát környezete, harmadik az ő munkakörnyezeti hatása. A jól működő rendszerek kialakításához, a keretek felállítása mellett, a munkatársak rugalmasságára és fegyelmezettségére is szükség van, ennek támogatásában pedig a vezetőknek nagy szerepe van. Így könnyebben megőrizhető a váratlan élethelyzetekben a munkavállalók motiváltsága, a munkavégzés színvonala és a munkahely biztonsága is. Bízom abban, hogy eljön majd az a nap ismét, amikor nem vészhelyzetek megoldásán kell törnünk a fejünket és ismét elkezdhetünk gondolkodni azon, hogy hogyan tegyük a működésünket fenntarthatóbbá és méginkább környezetkímélővé." - foglalta össze Molnár Ákos.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vége az operációnak: mesterséges kómában tartják a szlovák miniszterelnököt
- Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, életveszélyes állapotban vitték kórházba - a nap hírei
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont
- Robert Fico előre megjósolta az ellene elkövetett merényletet?
- EBRD-elnök: folytatható Ukrajna pénzügyi támogatása