Az osztrák munkaerőpiac vonzó lehetőségeket kínál a magyar munkavállalók számára, ami miatt évről-évre egyre többen választják.
A mezőgazdaságban is egyre feszítőbb a munkaerőhiány, tízből kilenc gazdaság szakemberhiánnyal küzd - olvasható a keddi Népszavában.
A lap a gépforgalmazó Axiál Kft. marketingigazgatóját, Umenhoffer Pétert idézve arról ír, hogy az iskolapadból évente
A mezőgépészet megítélése az elmúlt harminc év során alig változott. A szakmát még mindig olajosnak, elavultnak, alantasnak tartják, sok fizikai munkával és alacsony fizetéssel. A felmérések szerint a szektor elöregedett. Az átlagéletkor 50 fölötti, az iskolázottsági átlagszint ugyanakkor alacsony. A mezőgazdasági járművek kezelői így gyakorta hibásan használják és tönkreteszik az új gépeket.
A Mezőgazdasági Eszköz és Gépforgalmazók Országos Szövetsége Legyél te is mezőgépész! néven iskolások számára 11 pontból álló képzési és karrierprogramot állított össze. De a szakértő szerint még akkor is legalább 20 évbe telik az ágazati munkaerőhiány lefaragása, ha most sikerül a fiatalokat "megszólítani".
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Csoportos létszámleépítés zajlik az Állami Számvevőszéknél - a nap hírei
- Kilőtt a Rheinmetall, Európa legnagyobb fegyvergyártója lehet
- Gázolás Balmazújvárosban: zebrán, gyemekével együt ütötték el a biciklit toló anyát
- Rejtélyes rosszulétek a csengeri börtön építői között
- Elképesztő baleset történt az M1-e autópályán - videó
- Nem tetszett a nézőknek a klímaaktivisták akciója - videó