Majdnem 74 millió forintnyi Mol-részvényt kapott jutalomként a cég igazgatósági tagjaként Csányi Sándot OTP-vezér.
Újabb döntőt bukott Babos Tímea francia partnerével a madridi salakpályás női ternisztornán. 56,7 millió forinttal vígasztalódhatnak.
Kikapott a madridi salakpályás tenisztorna döntőjében Babos Tímea és francia partnere Kristina Mladenovic a Jekatyerina Makarova, Jelena Vesznyina orosz párostól. A négy teniszes nem most játszott először közös meccset. A 2015 márciusi wimbledoni elődöntőt, valmint az idén március Indian Wells-i elődöntőt is az oroszok nyerték, azonban a januári Australian Open-döntőt Babosék nyerték meg - írja a Blikk.
Ahogy korábban megírtuk, a tenisz pénzdíjakat nem lehet fizetésnek tekinteni, hisz ezekből (illetve a sportolók egyéb bevételeiből) kell fedezni a meglehetősen borsos edzés-, utazási és versenyköltségeket is. Ehhez képest sokkal jobban járnak a focisták, akiknek jellemzően minden sporttal kapcsolatos költségét állja a klubjuk.
A Bors korábban össze is állította a legjobban fizetett magyar focisták listáját, mely alapján Dzsudszák Balázs és Huszti Szabolcs kerestek a legjobban, a fizetésük 2017-ben 1 milliárd forint volt.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Gálik Zoltán: váratlan támadás érte a brit kormány Ruanda-tervét
- Több magyarországi iskolában is bombariadó volt hétfőn, sokakat hazaküldtek
- A teljes médiát meghackelik a német Eb-csapat különleges kihirdetésével
- Késelésbe torkollott a két társaság verekedése az Örs vezér terén
- Litvánia választott - államfő-kormányfő küzdelem lesz a második fordulóban
- Hosszú évek után EP-listavezetői vitát szervez a közmédia