A részfoglalkoztatottak aránya hazánkban még mindig alacsony, ugyanakkor a legtöbb kismamánál felmerül az igény, hogy valamilyen extra jövedelemre tegyenek szert.
A munkaerőhiány demográfiai okokra is visszavezethető, mert folyamatosan csökken a munkaképes korú népesség és az utóbbi években megnőtt a munkavállalás céljából átmenetileg külföldre költözők aránya, ezzel párhuzamosan pedig nő a gazdaság, így bővül a kereslet is - mondta Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke az M1 műsorában.
A MGYOSZ alelnöke hozzátette: a munkaerőhiány gyakorlatilag kisebb vagy nagyobb mértékben már minden ágazatot sújt. Úgy látja, a problémára rövid távon a munkaerő tartalékok (nyugdíjasok, cigány népesség) mozgósítása jelenthet megoldást, illetve a gazdasági szerkezet átalakítása, ugyanis a versenyszférához képest túl sok az állami alkalmazott. Példaként említette az idősebb, nyugdíjhoz közel álló vagy már nyugdíjas korúak újra foglalkoztatásánál a Nyugdíjas Szövetkezeteket.
Rolek kiemelte: a cigányság körében rendkívül alacsony a foglalkoztatási ráta, ráadásul ők demográfiailag egy növekvő népességállományt jelentenek. Ha a magyar gazdaság nem tudja őket hatékony munkaerőként alkalmazni, akkor abból nagyon komoly gazdasági és társadalmi problémák lehetnek. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a következő 20 évben minden évben 40 ezer emberrel csökken a munkaerő-állomány, ami azt jelenti, hogy 20 év alatt csaknem 1 millió emberrel lesz kevesebb a munkaerőpiacon, ha nem történik semmi.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Hétfőtől országos közúti razzia - ezekre a sofőrökre "utaznak" most a rendőrök
- Kiütéssel került karnyújtásnyira a veretlen bajnoki szezonhoz a Leverkusen
- A Debrecen győzelemmel búcsúzott otthon - eredmények, tabella
- Megvan, ki lesz az FTC ellenfele a vízilabda ob döntőjében
- Óriási meglepetés a Juventus meccsén
- Történelmi jelentőségűnek nevezte a kínai elnök látogatását Szijjártó Péter - a nap hírei