Ismét mozgalmas hét áll mögöttünk: alábbi összefoglalónkban összegyűjtöttük neked a 18. hét legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkeit.
Demonstrációt és munkalassítást tartanak a Tesco dolgozói, ha a cég nem kezd bérfejlesztésbe - írta a Magyar Idők.
A tavaly nyereséget jegyző multivállalat a kormány által elrendelt kötelező januári béremeléseken túl nem hajlandó tovább fejleszteni az áruházi fizetéseket. Emiatt a közeljövőben sztrájkot szerveznek a budaörsi Tesco körül, amelyhez más cégek alkalmazottai is csatlakoznak.
A lapnak Buday Pálné, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) alelnöke azt mondta, a KASZ együttműködésre lépett a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ), hogy akár országossá szervezett demonstráció keretében érjék el a nagyobb fizetést. A közeljövőben az áruházakon belül szervezett munkalassítás, külső helyszínen pedig demonstráció is előfordulhat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Elsodort egy embert a vonat
- Véget ért a Tour de Hongrie, Dina Márton volt a legjobb magyar - videó
- Csoportos pert helyezett kilátásba több tucat vatikáni dolgozó
- Másfél milliárd volt a tét a hatoson - nyerőszámok, nyeremények
- Kutató: elértük azt a hőmérsékletet, amelyet csak 2100-ra tervezett az ember
- Boczkó Gábor szövetségi kapitány: komoly rivalizálás van a két magyar párbajtőr-világbajnok között