Az általános tapasztalatok szerint sokan nem készülnek fel rá, milyen nagy változást jelent majd az életükben a nyugdíjazás.
A munkavállalók majdnem felével előfordult már, hogy konkrét célokat fogalmazott meg egy új karrierrel kapcsolatban, vagy már pályát is váltott. A legtöbb esetben úgy érzik, hogy kénytelenek megtenni a lépést, de szívesen is gondolnak az új és izgalmasabb feladatokra. Tízből hatan nem csak a munkakört, de a területet is lecserélnék, amiben dolgoznak.
Ezer internetező bevonásával készített kutatást a profession.hu, arról, hogy terveznek-e, vagy tervezték-e már korábban, hogy új karrierbe kezdenek és más területen próbálják ki magukat. A válaszadók 82 százalékának megfordult már a fejében a váltás, ráadásul az esetek többségében radikális: egy teljesen új szektorban és munkakörben szerettek volna elhelyezkedni.
A tényleges pályaváltást is meglepően sokan meg merték lépni: a válaszadók 17 százalék már teljesen új területen dolgozik, 22 százalék pedig a végleges döntés előtt áll, konkrét célokkal. Az ok a legtöbb esetben valamilyen kényszerűség, 26 százalék anyagi okok miatt váltana, míg kiemelkedően sokan (39%) érzi úgy, hogy teljesen ellehetetlenültek a munkavégzés feltételei a mostani szakmájában.
A fiatalabbak és a férfiak bátrabban váltanak
Azok közül, akik jelenleg is alkalmazásban állnak, a férfiak nyitottabbak a változásra (férfiak: 89%, nők: 82%), a munkanélküliek között viszont meglepő mód az idősebbek rugalmasabbak: a 18-39 éves korosztályban csak 70 százalék váltana, szemben a 40-59 év közöttiek 88 százalékával. Jellemzően az izgalmasabb feladatok jelentik a legerősebb motivációt, a diplomások 51 százaléka vágyik emiatt más munkakörre. A nem dolgozók viszont inkább a jobb munkafeltételeket találják vonzóbbnak egy esetleges másik szektorban.
A döntést már meghozó válaszadók túlnyomó többsége (75%) legalább egy évig gondolkodott egy új karrieren, a jelenlegi munkakeresők jellemzően maximum fél évig tervezgetnek (45%). Utóbbiak közül 93 százalékuk érzi úgy, hogy jó döntést hozott, 43 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, hogy több kollégájuk is követte őket a döntést követően.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Legtöbbeknek barát, család vagy ismerős nyújtott követendő példát, de a személyes aspektusok inkább a nőkre jellemzőek - a férfiakat az üzleti célok motiválják. Összességében elmondható, hogy a többség nem kap segítséget a pályaváltáshoz. A válaszadók 4 százalékának van már, 36 százalékuk pedig tervezi, hogy saját vállalkozást indít. A diplomások körében magasabb a vállalkozói kedv, közülük 44 százalék indítana, 8 százalék pedig rendelkezik vállalkozással. A nők közül 32 százalék, a férfiak között 39 százalék tervezi, hogy a jövőben vállalkozást indít.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Itt a válasz a mátrai viperapánikra
- Több mint 100 ezer ember hagyta el Rafah városát
- A Fidesz és a KDNP állította a legtöbb jelöltet
- Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről
- Új sztárfotók készültek a Bükkben kóborló medvéről
- Exkluzív bejelentés - Majoross Gergely lesz az új jégkorongkapitány