Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások - ezt jelentette be a miniszter.
Az iparágak többségében egyre égetőbb a szakmunkások hiánya, de már nemcsak a belőlük van hiány, irodai dolgozóból is egyre nehezebben találnak megfelelő munkaerőt a magyar cégek.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2016. novemberi vállalati felmérése kitért a hazai munkaerőhiány néhány okára, többek között arra, hogy mely munkakörök esetében érzik a cégek a legjelentősebbnek a problémát. A vállalatok körében a legégetőbb hiány a szakmunkások esetében tapasztalható. A válaszadó vállalatok 81 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nincs elég szakmunkás a cégüknél. Ugyanakkor csaknem minden harmadik cég arról panaszkodott, hogy segéd-, illetve betanított munkást is keres, és minden ötödiknél kevés a diplomás. A cégek tizede megfelelő képzettségű vezetőt keres, miközben adminisztratív területeken gyakorlatilag telített a pálya.
A betanított illetve segédmunkásokat a 250 fő fölötti vállalatok hiányolják (53 százalék) leginkább. Az ágazatok közül e képzettségi szint esetében az élelmiszeripart (75 százalék), és a vegyipart (61 százalék) érinti leginkább a probléma, mely a gép (54 százalék) és feldolgozóiparban (50 százalék) sem elhanyagolható.
A szakmunkáshiányt leginkább "érző" vállalatok a 250 fő fölötti állományt foglalkoztatók, melyek 96 százaléka nélkülözi a megfelelő számú munkaerőt. A vállalati átlag felett mutatkozott hiány ezen a területen még a kis, 20 fő alatti (85 százalék) cégek esetében is.
Az ágazatok közül két kategória, mely jelentősen kiemelkedik az átlagból (81 százalék), az építőipari (94 százalék), illetve a fémipari (93 százalék) vállalatok köre. A gép- (90 százalék) és az élelmiszeripar (89 százalék) szintén hasonló gondokkal küzd, míg a további ágazatok cégeinél kevésbé éles, de azért jelentős a szakmunkáshiány.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A szakmunkás képzés jelenlegi rendszere nem képes enyhíteni a kialakult hiányt. Ennek részben az az oka, hogy sokan már a végzést követően közvetlenül külföldön keresik a boldogulást (a jobb fizetés, a perspektíva és a stabilitás reményében), esetleg egy-két év hazai "szakmai gyakorlat" után mennek "idegenbe". Nem vonzó továbbá a szakmunkásnak tanulás azért sem, mert a végzettséggel szerezhető jövedelem sok esetben (különösen a kisebb településeken) nem tér el jelentősen a minimálbértől. A KSH adatai szerint a fizikai munkakörökben foglalkoztatottak átlagbére 2016 októberében nettó 126 ezer forint volt. Ezen belül a nettó kereset a kereskedelemben 110 ezer forint, az építőiparban 105 ezer forint, az iparban 141 ezer forint volt.
Az alacsony keresetekre megoldás lehet a szakmunkások számára garantált bérminimum szintjének növelése, ami vonzóbbá teheti a leendő munkavállalók számára a "szakivá válást". De ez nem egy-két év béremelésének lesz a következménye. Ehhez tartós és érezhető bérfelzárkózásra lesz szükség, mely önmagában rontaná az ország versenyképességét, így ezen intézkedés mellett sok más lépésre is szükség van (állami kiadások csökkentése, piaci verseny növelése, humán tőke fejlesztése, tőkebeáramlás ösztönzése stb.).
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont
- Robert Fico megjósolta a merényletét
- EBRD-elnök: folytatható Ukrajna pénzügyi támogatása
- Megszólalt Robert Fico merénylője – elmondta, miért lőtt a kormányfőre
- Angela Merkel nem kapott meghívót a CDU-kongresszusra, de a Zöldeknél beszédet is mondott
- Még mindig műtik a szlovák kormányfőt – Robert Fico az életéért küzd