A részfoglalkoztatottak aránya hazánkban még mindig alacsony, ugyanakkor a legtöbb kismamánál felmerül az igény, hogy valamilyen extra jövedelemre tegyenek szert.
Egyelőre még nem okoz gondot az utasoknak a munkaerőhiány a budapesti tömegközlekedésben, a társaságok azonban folyamatosan várják a munkavállalók jelentkezését - írja a Magyar Idők.
BKV-hoz tartozó vasúti területen a legnagyobb a hiány, tehát HÉV- és villamosvezetőkből van hiány, jelenleg 111 betöltésre váró álláshely van.A közlekedési társaság elmondása szerint busz- és trolivezetőkből megfelelő a létszám, azonban a tanulók felvétele itt is folyamatos. Az üres álláshelyek még nem okoznak érezhető hátrányt a munkavállalóknak és az utasoknak sem.
Pedig megéri a közlekedési társaságnál dolgozni, mivel már a 6-8 hónapos tanfolyam idejére tanulmányi szerződést köt a társaság a munkavállalóval. A bérezési rendszer az alapórabérből, különböző pótlékokból, valamint kafetériából tevődik össze. Az alapórabér függ a vállalt műszaktól, az összeg eltérő a különböző napszakokban végzett munkánál.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Gálik Zoltán: váratlan támadás érte a brit kormány Ruanda-tervét
- Több magyarországi iskolában is bombariadó volt hétfőn, sokakat hazaküldtek
- A teljes médiát meghackelik a német Eb-csapat különleges kihirdetésével
- Késelésbe torkollott a két társaság verekedése az Örs vezér terén
- Litvánia választott - államfő-kormányfő küzdelem lesz a második fordulóban
- Hosszú évek után EP-listavezetői vitát szervez a közmédia