Nehezen elképzelhetőnek tartják a Pénzcentrumnak nyilatkozó szakértők, hogy a hírek szerint hamarosan bejelentett új kínai autógyár vendégmunkásokkal kezdje majd meg a termelést.
Mindent megtesznek azért, hogy mérnököket találjanak a fyöngyöshalászi gumigyárba. Már hűség-és fejpénzt is ajánlanak - írja a Népszabadság.
Lasszóval kell fogni a képzett munkaerőt a 146 milliárd forintból létesülő gyöngyöshalászi gumigyárba. A dolgozóknak hűség- és fejpénzt is ajánlanak, és az ezzel megbízott fejvadász cég már 1-2 megyével arrébb is célzottan keresi a mérnököket, szakképzett technikusokat.
A frissen munkába állt mérnököknek általában egy évig havi 10-20 ezer forintos hűségpénzt fizet pluszban a munkaerő-kölcsönző minden, a cégnél töltött hónap után. Ha pedig valaki beajánlja egy ismerősét valamilyen pozícióra, és az betölti az állást, az ajánló fejpénzt kap.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Öt autó ütközött az M1-esen, ezután jött az igazi baj
- Gyomorforgató dolgokat művelt a rábízott kislányokkal
- Megtermett aszteroida suhan el a Föld mellett
- Magyar–kínai iskolában tett látogatást a kínai elnök neje
- Jogerős döntés született a főpolgármester-jelöltekről
- Nincs megállás, újabb bombafenyegetések Szlovákiában