Az általános tapasztalatok szerint sokan nem készülnek fel rá, milyen nagy változást jelent majd az életükben a nyugdíjazás.
Közel egy évtizede nem kaptak béremelést az önkormányzati dolgozók, ezért a szakszervezetek 30 százalékos növelést akarnak elérni - írja a Népszava.
A 37 ezer önkormányzati köztisztviselő kétharmada kilenc éve nem kapott béremelést, vagyis 24 ezer alkalmazottnak még mindig a 2007-essel megegyező keresetből kell megélnie. A többi dolgozó sem központi forrásból kapott emelést, erre az önkormányzatok saját gazdáslkodásukból különítettek el erre pénzt.Rogán Antal kancelláriaminiszter viszont bejelentette, hogy központi forrásból ne számítsanak több pénzre, máshoz viszont nem fordulhatnak a szakszervezetek, mivel a kormány őt jelölte ki tárgyaló félnek.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Izraeli légicsapást érte dél-Libanont
- Napok óta fekete szennyvíz ömlik az egyik Pest vármegyei folyóba - videó
- Szlovénia önálló államként ismerné el Palesztínát
- Hszi Csin-ping: sok sikert kívánok Magyarország soros EU-elnökségéhez
- Ez is egy szerény parádé volt - Moszkvában díszszemlével ünnepelték a Győzelem Napját
- Már francia földön jár az olimpiai láng