A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által készített szja-bevallási tervezetet május 21-én éjfélig lehet átnézni, elfogadni,
A tapasztalatok szerint minden második ember ajánlja fel adójának egy százalékát abból a mintegy négy és félmillióból, aki Magyarországon személyi jövedelemadót fizet. Az szja 1+1 százalékáról idén is, csakúgy, mint az elmúlt években, május 20-áig lehet rendelkezni, szja-bevallási formától függetlenül.
Aki személyijövedelemadó-bevallást nyújt be, egyúttal rendelkezhet arról, hogy adójának 1 százalékával támogat egy civil szervezetet, illetve a másik 1 százalékával egy egyházat vagy a Nemzeti Tehetség Programot.
Akik már benyújtották bevallásukat vagy a NAV-ot bízták meg a bevallás elkészítésével, de még egyetlen szervezetet sem jelöltek meg kedvezményezettként, vagy nem a munkáltatójukon keresztül juttatják el 1 százalékos nyilatkozataikat a NAV-hoz, még nem maradtak le semmiről. Az 1+1 százalékról rendelkezni ugyanis a bevallástól függetlenül egészen május 20-ig lehet. A felajánlás legegyszerűbb és leggyorsabb módja, Ügyfélkapun át elektronikusan eljuttatni a rendelkező nyilatkozatot a NAV-hoz.
A NAV honlapján valamennyi kedvezményezett, így az egyik 1 százalékkal támogatható civil szervezet illetve a második 1 százalékra jogosult egyház vagy kiemelt költségvetési előirányzat is megtalálható.
Felajánlásokat kizárólag a listákon szereplő kedvezményezettek kaphatnak, vagyis azok a civil szervezetek, amelyek szeptemberig regisztráltak a NAV-nál és megfelelnek a támogatás feltételeinek, valamint a technikai számmal rendelkező bevett egyházak és kiemelt költségvetési előirányzat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A felajánlók dönthetnek a rendelkező nyilatkozaton arról is, hogy ha a civil kedvezményezett kéri, a NAV közölheti-e nevüket, címüket és elektronikus levelezési címüket. A kedvezményezett ezeket az adatokat (5 évig) kizárólag közhasznú tevékenységéhez kapcsolatfelvételre, tájékoztatásra használhatja.
Azok az adóforintok, amelyekről nem rendelkeznek az adózók, a költségvetésben maradnak. Az a pénz azonban, amit az állampolgárok támogatásként felajánlanak, leggyakrabban a rászorulók támogatását, a gyermekek fejlődését, gyógyítását és állatmenhelyek működését szolgálja.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Teljes készültség a Balatonnál
- Egyszerűen látványosabban égnek – itt a igazság a villanyautókról
- Jön az újabb boltzár
- Az ország felére figyelmeztetés van érvényben – térkép
- Vigyázat, már mobiltelefonon át szippantják le a pénzt a bankszámlákról
- Elege lett az olaszoknak a gyorshajtókból, drasztikus lépéseket tesznek