Nem véletlen tartják a rebarbarát a májusi szezon egyik legkülönlegesebb zöldségféléjének, elvégre nem csak finom, hanem egészséges is.
A kormány idén is egymilliárd forinttal támogatja a gyermekétkeztetés feltételeinek javítását - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken.
Közleményük szerint az ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztésének, illetve a finanszírozási rendszer átalakításának köszönhetően Magyarországon egyre több gyermek juthat naponta meleg ételhez. Míg 2010-ben 28 milliárd forintot fordítottak ennek támogatására, addig az idei költségvetésben ez az összeg 72 milliárd forint. Tavaly szeptembertől az óvodások és bölcsődések szélesebb körét érinti az intézkedés,
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter - Pintér Sándor belügyminiszterrel és Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterével egyetértésben - ismét pályázatot hirdet a települési önkormányzatok (illetve társulásaik) számára a gyermekétkeztetéshez kapcsolódó fejlesztések támogatására. Ez - mint kiemelték - közvetetten is hozzájárul a kiemelt kormányzati célkitűzéshez, hogy Magyarországon "egyetlen gyerek se éhezzen".
A most megjelent pályázat elsődleges célja, hogy állami hozzájárulással az önkormányzatok képesek legyenek a tulajdonukban lévő, az általuk fenntartott és működtetett óvodai gyermekétkeztetést is szolgáló konyhák és étkezők felújítására, fejlesztésére, kiemelt figyelmet fordítva a korszerű táplálkozást segítő technológia kialakítására, valamint a környezetvédelmi szempontok maradéktalan betartására. A pályázatokat az "ebr42" önkormányzati információs rendszeren keresztül, a Magyar Államkincstár útján lehet benyújtani, legkésőbb június 29-ig. A megítélt támogatások vissza nem térítendők, felhasználásuk határideje 2017. december 31. - olvasható az NGM közleményében.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- A vezérkari főnök szerint a magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra - a nap hírei
- Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…
- Nagyon boldog lehet, aki ezekre a számokra tippelt
- Berlinben több mint ezren tüntettek a villanyautók ellen
- Donald Tusk: az orosz fokozzák a Lengyelország elleni hibridháborút
- Szegeden folytatódott a kajak-kenu válogatott diadal sorozata