Fizetős lett az ország első számú szellemvárosa, Szentkirályszabadja.
Nem lesz kötelező sorkatonai szolgálat Magyarországon - emelte ki a köztelevízió kérdésére Orbán Viktor.
A kormányfőt arról kérdezte vasárnap az M1, hogy van-e vita a kormány és Kövér László között a sorkatonaság kérdésében. Mint ismert, Kövér László házelnök egy tévéinterjúban boncolgatta, hogy szerinte hiba volt a sorkatonaság megszüntetése, ezt követően Kósa Lajos is elismerte, hogy valóban zajlik ilyen diskurzus.
Orbán Viktor azonban közölte, hogy nincs vita, szerinte Kövér László nem arról beszélt, hogy vissza kellene vezetni a sorkatonaságot. Hozzátette, hogy nincs és nem is lesz napirenden a sorkatonai szolgálat ügye a kormányülésen.
- jelentette ki a miniszterelnök.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Hasznos újítás – jó hír érkezett a tömegközlekedést használóknak
- Bajba kerülhet, ha ilyen laptopja vagy számítástechnikai eszköze van
- Több jó hírrel indul most az eperszezon
- Elköltözött a különleges balatoni látnivaló
- Ne essen pánikba, de autósként nem árt, ha ezekről tud
- Egy kicsit hűvösebb lesz, de azért marad a kellemes tavasz - időjárás-jelentés