Az ÉVOSZ tapasztalatai alapján arányában az építőiparban a legtöbb fekete foglalkoztatás a lakosság részére,
Az április és június közötti időszak alatt a közfoglalkoztatással együtt számítva 6,9 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta Magyarországon - közölte a KSH. A második negyedéves munkaerő-felmérés eredményei szerint ugyanakkor a közmunkás létszám átlagosan 212 ezerre duzzadt az elmúlt három hónapban.
Utoljára 2007 derekán járt ilyen alacsonyan a munkanélküliek száma. A lakossági munkaerő-felmérés szerint a második negyedévben a nem közfoglalkoztatás keretében dolgozók tábora 11 ezer fő híján 4 millió főt tett ki, míg a közfoglalkoztatottak átlagos állománya 212 ezer fő volt, ami azt is jelenti, hogy a foglalkoztatottak több mint 5 százalékát ők adják.
Csúcson jár emellett a foglalkoztatási és az aktivitási ráta is. A 15-74 éves népesség 55,7 százaléka volt foglalkoztatva az előző negyedévben, míg e népesség közel 60 százaléka (59,8 százaléka) volt gazdaságilag aktív.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Rossz hírt kapnak a párizsi olimpiára érkező szurkolók
- Nemzetek hadgyakorlatát tartják Pápán
- Fábián László: akár 190 tagú lehet a magyar olimpiai csapat Párizsban
- Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az "ördög ügyvédje"-perben
- Új szabályozás jön – drasztikusan drágulhatnak az üzemanyagok
- Moszkva "kész a háborúra a Nyugattal"