Gyermek elsősegély információs táblákat helyeznek ki országszerte a játszótereken.
Mintegy 144 ezer gyerek kap a nyári szünet idején napi háromszori étkezést a települési önkormányzatokon keresztül.
A meghirdetett nyári szociális étkeztetési pályázatra az önkormányzatoktól éppen annyi támogatási igény érkezett, amennyinek a hárommilliárd forintos keretből eleget tudnak tenni, így a programból egyetlen jelentkező önkormányzat sem maradt ki.
Az állam korábban még soha nem fordított ilyen jelentős összeget a nyári étkeztetésre, a hárommilliárd forint 360 millióval több annál, mint amennyi tavaly jutott erre a célra, és 600 millió forinttal több a tavalyelőtti összegnél.
Az állami forrást a különböző adóerő-képességre és a rászorulók számára való tekintettel osztották szét az önkormányzatok között.
Az év közbeni szociális gyermekétkeztetésre biztosított összeg 2010-ben 29 milliárd forint volt, az idén 58 milliárd, jövőre pedig mintegy 71 milliárd forint lesz.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Veszélyes manőverbe kezdett az orosz és a fehérorosz haderő
- Kész az új program, a merkeli örökséget hátrahagyva lépne kormányra a CDU
- Drámai adatok a hazai műtéti helyzetről
- Zaluzsnij leszerelt – Londonba „száműzték” a menesztett ukrán főparancsnokot
- Jó hírt kaptak a vonaton utazók
- Ukrajnában halálos áldozatai is vannak az újabb orosz légitámadásnak