Ausztriában heves vitát váltott ki az ipari testület javaslata, amely a heti munkaidő 41 órára történő növelését szorgalmazza a gazdaság élénkítése érdekében.
Figyelemre méltó eredményt ért el a pedagógusok sztrájkbizottsága a köznevelési államtitkárságnál - hangzott el a Hír TV-ben.
Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke elmondása szerint a szaktárca vállalta, hogy pontosítja a tanárok munkaidejének szabályozását. Többek között felülvizsgálják azt a szabályt, ami alapján a tanároknak 32 órát kell az iskolában tartózkodni.
Módosulhatnak az életpályamodell minősítési rendszerének szempontjai is. A felek megállapodtak abban is, hogy a nem tanárként dolgozó Klik-alkalmazottak, például a titkárnők, gondnokok és takarítók ősszel nettó ötvenezres béren kívüli juttatást kapnak.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- A vezérkari főnök szerint a magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra - a nap hírei
- Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…
- Nagyon boldog lehet, aki ezekre a számokra tippelt
- Berlinben több mint ezren tüntettek a villanyautók ellen
- Donald Tusk: az orosz fokozzák a Lengyelország elleni hibridháborút
- Szegeden folytatódott a kajak-kenu válogatott diadal sorozata