Az általános tapasztalatok szerint sokan nem készülnek fel rá, milyen nagy változást jelent majd az életükben a nyugdíjazás.
Zöld jelzést kaphat a héten a szociális ágazatban dolgozók bérrendezése, vagyis júliustól akár kilencvenezer ember fizetését is megemelhetik, éves szinten 15 milliárd forinttal - értesült a Napi Gazdaság. A lap úgy tudja, a kormány szerdai ülésén pontot tesz a szociális területen foglalkoztatottakat érintő kérdések végére.
A szociális ágazatban dolgozók béremelésének első lépése 2014 januárjában megtörtént, akkor a kormány éves szinten 12 milliárd forintos bérpótlék folyósításáról döntött. Amennyiben a kormány szerdán valóban döntést hoz a további bérrendezésről, júliustól éves szinten további 15 milliárd forinttal emelkedne a dolgozók bérére fordítható összeg. A szociális életpályamodellt pedig, amely tovább javítja a szférában dolgozók munkakörülményeit, 2016 januárjától szeretnék bevezetni.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- A vezérkari főnök szerint a magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra - a nap hírei
- Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…
- Nagyon boldog lehet, aki ezekre a számokra tippelt
- Berlinben több mint ezren tüntettek a villanyautók ellen
- Donald Tusk: az orosz fokozzák a Lengyelország elleni hibridháborút
- Szegeden folytatódott a kajak-kenu válogatott diadal sorozata