Még a román miniszterelnök is elbüszkélkedett, hogy a román bérek lehagyták a magyart, azonban az adatok mélyebb elemzése már árnyaltabb képet mutat.
Mai ülésén tárgyalhatja a kormány a szociális ágazatban dolgozók júliusban induló béremelését - olvasható a Napi Gazdaságban.
A 15 milliárd forintos emelés mellett a kabinet várhatóan a legkésőbb 2016 januárjában életbe lépő életpályamodellt magába foglaló intézkedésről is egyeztet, ami a területen foglalkoztatott 93 ezer emberből 70 ezret érint.
A lap idézi Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkárt, aki korábban elmondta: anyagilag és erkölcsileg is meg kell becsülni azt a nagyon kemény munkát, amelyet a szociális ágazatban dolgozók végeznek. Ennek első lépése 2014 januárjában megtörtént a 12 milliárd forintos bérpótlék folyósításával, amelyet idén is biztosítanak, ezen felül igyekeznek júliustól további 15 milliárddal megemelni a dolgozók bérére fordítható összeget, a szociális életpályamodellt pedig - amely növeli a szférában dolgozók megbecsülését és javítja munkakörülményeiket - 2016 januárjától szeretnék bevezetni.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Gazdag Dániel klubrekorder lett, ketten is utolérték Nikolics Nemanját
- Cseh elnök: az oroszok nem elégszenek meg Ukrajna területének egy részével
- A Manchester United az Arsenallal játszik, folytatódik a Tour de Hongrie és a Giro d'Italia - sport a tévében
- Hasznos újítás – jó hír érkezett a tömegközlekedést használóknak
- Bajba kerülhet, ha ilyen laptopja vagy számítástechnikai eszköze van
- Több jó hírrel indul most az eperszezon