Még a román miniszterelnök is elbüszkélkedett, hogy a román bérek lehagyták a magyart, azonban az adatok mélyebb elemzése már árnyaltabb képet mutat.
Várhatóan jövő júliustól tovább nő a szociális dolgozók bére, a jövő év második felétől átlagosan bruttó 23 ezer forinttal haladja meg a szféra 2013-as átlagbérét - tudta meg a Magyar Nemzet Czibere Károlytól.
A szociális államtitkár szerint céljuk az, hogy elérjék az egészségügyben fizetett béreket. Ehhez évente 26-28 milliárd forintnyi forrásbevonásra van szükség, ebből 12 milliárdot idén megkaptak a dolgozók bérpótlék formájában, amelyet jövőre is biztosítanak. Júliustól várhatóan újabb, az idei jövedelemnövekedésnél is nagyobb emelésre kerül sor. Ennek éves költsége 15 milliárd forint lesz.
Az emeléssel a várható bruttó bér 160-170, a nettó 108-110 ezer forint körül alakul.Az ágazat képviselői és dolgozói ennek ellenére tegnap az utcára vonultak, hogy a Parlamentnél petíciót adjanak át a miniszterelnök megbízottjának, melyben béremelést kértek januártól és egy újabbat 2016-tól.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Berlinben több mint ezren tüntettek a villanyautók ellen
- Donald Tusk: az orosz fokozzák a Lengyelország elleni hibridháborút
- Szegeden folytatódott a kajak-kenu válogatott diadal sorozata
- Drónokkal és tüzréséggel támadták az ukránok Oroszországot - videó
- Újabb ukrán területeket foglaltak el az oroszok
- Amerikába jöttem – Juhász Árpád magyar származású, világhírű tudósokat mutat be