Alkalmi munka nyáron: komoly bírság is lehet a vége, ha nem figyelsz

Pénzcentrum
2014. június 14. 11:03

Több tízezer diák vállal idén nyáron is diákmunkát. Habár a szja-bevallási határidő a közelmúltban járt le, érdemes lesz minden papírt jól megőrizni a következő évi adóbevallási határidőig. A tapasztalatok azt igazolják ugyanis, hogy a diákmunkát végzők közül többen elmulasztják a személyijövedelemadó-bevallás benyújtását, pedig jellemzően az így szerzett jövedelem is adóköteles.

Pénteken befejeződött a tanév, és ismét sok tízezernyi diák igyekszik zsebpénzét valamilyen nyári munkával kiegészíteni. A munka jellegétől és időtartamától függően igen sokféle foglalkoztatási lehetőséggel élhetnek a cégek, melyekre igen eltérő jogszabályi előírások vonatkoznak. A BDO Magyarország e foglalkoztatási lehetőségekhez kapcsolódó főbb tudnivalókat foglalja össze. Érdemes a diákoknak is minél inkább ismerni a rájuk, valamint az általuk végzett munkavállalási formára érvényes jogszabályokat, hogy a következő évi adóbevallásnál minden rendben legyen, és ne kapjanak feleslegesen bírságot.

Hagyományos munkaszerződés

Munkaviszony létesítésének feltétele a betöltött 16. életév, ám iskolai szünet alatt már 15 éves nappali tagozatos diákok is foglalkoztathatók. Fiatal munkavállaló munkaviszonyban történő foglalkoztatásához szülői hozzájárulás szükséges. Hagyományos munkaszerződés esetén az alapbérnek diákok esetében is el kell érnie a minimálbér összegét, ami havibéres foglalkoztatás esetén 101.500, óradíjas foglalkoztatás esetén 584 forint. Munkaviszony esetében ki lehet használni azt a lehetőséget, hogy pályakezdők esetében a munkáltatónak bruttó 100 ezer forintig nem kell megfizetnie a 28,5 százalékos adóterhet 180 biztosítási napig. Emellett egészen 25 éves korig a munkaviszony hosszától függetlenül a munkáltatói adóteher felét szintén elengedi a szabályozás.

Egyszerűsített foglalkoztatás

A munkáltatók főként turisztikai vagy mezőgazdasági idénymunka, illetve egyéb alkalmi munkák esetében élnek előszeretettel az egyszerűsített foglalkoztatás lehetőségével. Ebben az esetben ugyanis a munkavállalót egyáltalán nem terheli járulékfizetési kötelezettség, a munkáltató pedig - függetlenül a kifizetett munkabértől - alkalmi munka esetén napi ezer, míg idénymunka esetén napi 500 forint egységes közterhet fizet. Egyszerűsített foglalkoztatás esetében a kötelező alapbérként minimálbér 85%-át, garantált bérminimum esetén 87%-át kell maghatározni.

Iskolaszövetkezetek

Nappali tagozatos diákok jelentős számban vállalnak munkát iskolaszövetkezeteken keresztül. Ennek sajátossága, hogy a munkaszerződést az aktív nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal rendelkező diák az iskolaszövetkezettel köti meg, a munkáltató és az iskolaszövetkezet pedig polgári jogi szerződést köt. Járulékfizetési kötelezettséget ez a foglalkoztatási mód egyáltalán nem eredményez, és a munkavállalónak is kizárólag a 16 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetnie az iskolaszövetkezeti jövedelme után (ennek előlegét a szövetkezet vonja le, de a diáknak erről bevallást kell benyújtania a következő év május 20-ig). Ilyenkor az iskolaszövetkezeti munkavállalót fogadó munkáltatónak nincsen bejelentési kötelezettsége a foglalkoztatást illetően, ám a munkaidővel kapcsolatos szabályok (munkaidő-beosztás, munkaidő-nyilvántartás) betartása egyértelműen az ő felelőssége.

Megbízási szerződések

Önálló tevékenységként végzett nyári munka esetén a megbízási szerződéseket is gyakran alkalmazzák a foglalkoztatók. Előnye, hogy ha a tárgyhavi járulékalapot képező jövedelem nem éri el a minimálbér 30%-át, illetőleg naptári napokra annak harmincad részét, a jogviszony nem minősül biztosítási jogviszonynak, vagyis nem kell bejelenteni. Hátránya ugyanakkor, hogy viszonylag kevés olyan foglalkoztatási lehetőség van, ahol jogszerűen élhet ezzel a foglalkoztató.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Sokan fesztiválokra és bulira költik el a diákmunkával megkeresett pénzt

További diákfoglalkoztatási lehetőségek

Elsősorban nem a szünidőben, hanem a szorgalmi időszakban jelenik meg további három diákalkalmazási forma: a tanulószerződés, a foglalkoztató és a tanintézmény közötti együttműködési megállapodás, illetve a hallgatói munkaszerződés, a teljesség igényét figyelembe véve azonban célszerű röviden ezekről is szólni.

A tanulószerződést a tanuló a gyakorlati képzését vállaló szervezettel köti meg, mely az első, állam által elismert szakképesítésre készíti fel őt. A tanuló az ennek során megkeresett összeg után SZJA-t nem, kizárólag járulékot fizet. Fontos tudni, hogy a szervezetnek a tanulószerződést a tanévet megelőző május 15-éig be kell jelenteni a kamara felé.

A tanintézmény és a foglalkoztató közötti, a gyakorlati képzésre vonatkozó együttműködési megállapodás csak a területileg illetékes gazdasági kamara ellenjegyzésével válik érvényessé. Általános szabály, hogy az évközi gyakorlat során a tanuló nem részesül díjazásban. Összefüggő (nyári) gyakorlat idejére viszont legalább a minimálbér 19,5 százalékát kell kifizetni. Ez az összeg járulék- és adómentes minden fél részére.

A hallgatói munkaszerződést a hallgató és a munkáltató köti, melynek keretében a képzés részeként, külső gyakorlati helyen végez munkát. A hallgatót abban az esetben illeti meg díjazás, ha a munkavégzés időtartama eléri a 6 hetet. "Ennek mértéke hetente a minimálbér 15 százaléka. A gyakorlatban ezt sokan úgy értelmezik, hogy a havi minimálbér 15 százaléka, vagyis heti 15 225 forint díjazás jár, holott a fizetendő minimum a heti minimálbér 23.360 forint 15 százaléka, vagyis heti 3504 forint a díjazás mértéke." - mutat rá egy gyakori tévedésre Máriás Attila.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem