22 °C Budapest

Külföldön dolgoznál? Vigyázz, így verik át a gyanútlan magyarokat

Pénzcentrum
2013. november 19. 14:21

Az elmúlt egy hétben több hír is érkezett olyan magyar munkavállalókról, akiket külföldi munka ígéretével vertek át. Voltak, akik dolgoztak is, mégsem kapták meg a beígért fizetésüket. A Pénzcentrum.hu mutatja, mire figyelj, ha külföldi munkát vállalsz.

A minap adott hírt a rendőrség hivatalos honlapja egy átverős munkalehetőségről, amit az interneten hirdettek. A csalás ismerős lehet: a munkát keresőnek előzetesen pénzt kellett befizetnie a nem létező szerződés megkötéséhez.

A gyanútlan áldozat telefonon érdeklődött a munkalehetőségről. A vonal túlsó végén készségesen álltak rendelkezésére, közölték a leendő munkahely nevét, a beosztást, de még az indulás helyét és időpontját is. Két nappal később visszahívták, hogy a szerződés megkötéséhez utaljon át 420 eurót vagy 121 000 forintot. Az összeg átutalása után érkezett volna a szerződés, amit azonban hiába várt a sértett.

Nemrég Ausztráliában járt pórul húsz magyar munkás, akiket egy német fővállalkozó cég vitt be az országba négy és fél hónappal ezelőtt, ám a helyi törvények szerint nekik járó bérnek csak a felét fizeti ki nekik. Messze kevesebb bért kapnak, mint amennyit Magyarországon ígért nekik a cég. (Úgy tűnik, az ő helyzetük most az egyik helyi szakszervezet segítségével oldódhat meg.)

Alaposan körül kell nézni

Munkaerőpiaci szakértők szerint a megfelelő munkalehetőségek a gazdasági nehézségek miatt külföldön is beszűkültek. Ma már a korábbinál sokkal kisebb eséllyel talál megfelelő külföldi álláslehetőséget az, aki különösebb terv nélkül próbál szerencsét külföldön. A siker kulcsa egyre inkább az alapos körültekintés.

Kormányrendelet rögzíti, hogy a munkaközvetítőnek kötelezően tájékoztatnia kell a munkavállalót a felajánlott munkakör főbb sajátosságairól, így különösen a foglalkoztatáshoz szükséges képzettségről, gyakorlati időről, a foglalkoztatás helyéről, idejéről, az irányadó munkarendről, munkaidő-beosztásról, illetve várható kereseti lehetőségről. Külföldi munkavállalásra irányuló közvetítés esetén, a munkát keresőt a közvetítést megelőzően, írásban tájékoztatni kell a fogadó ország jogszabályairól is, különösen a foglalkoztatással, a külföldiek munkavállalásával, az idegenrendészettel kapcsolatos szabályokról.

Célszerű megbízható közvetítőkre hagyatkozni

A külföldi munkavállalás jelentős döntések meghozatalát igényli, emellett sokszor komoly költségvonzata is van, ezért célszerű a kockázatokat minél jobban kiküszöbölni. Ennek egyik kézenfekvő módja, ha olyan munkaközvetítő segítségét vesszük igénybe, amely megfelelő kapcsolatai révén bizonyos garanciákat tud biztosítani a kinti körülményekre vonatkozóan. A nemzetközi hálózattal rendelkező közvetítő társaságok helyi munkatársai személyesen bizonyosodnak meg a várható munkakörülményekről, és a munkavállalót ezekkel az információkkal is segítik. További biztonságot adhat, hogy a téves tájékoztatással okozott kárért a közvetítő kártérítési felelősséggel tartozik a munkavállaló felé.


Eleve gyanakodjunk azokra a munkaerő-közvetítőkre, akik a munkavállaló ügyféltől pénzt kérnek. A kormányrendelet rögzíti ugyanis, hogy a magán-munkaközvetítő a tevékenységéért a munkát keresővel szemben díjat, költséget nem számolhat fel. Bizonyos extra szolgáltatásokért (például utaztatás) persze jogszerűen kérhető térítés, de ha magáért a közvetítésért kérnek előre pénzt, mindenképpen legyünk körültekintőek, nem futunk-e szélhámosok csapdájába.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A leggyakoribb buktatók

Bizonytalan munkahely: Addig nem érdemes útnak indulni, amíg meg nem bizonyosodtunk róla, hogy a kinézett munkahelyre valóban minket várnak. Ennek során egyértelmű információkat kell kapnunk például a betöltendő feladatkörről, a bérezésről, a további juttatásokról (szállás, étkezés, utaztatás, stb.) Ha a megcélzott munkahelyen már dolgozik ismerősünk, további értékes felvilágosítást szerezhetünk a munkatársakról, illetve a várható munkakörnyezetről is.

Nem megfelelő munkakörülmények: Különösen abban az esetben legyünk nagyon körültekintőek, ha a kiválasztott munkahely egészségre ártalmas technológiával dolgozik (zajos technológia, festékgyár, stb.) Ilyenkor ragaszkodni kell ahhoz, hogy előre garanciát kapjunk a megfelelő munkavédelmi körülményekre.

Megfelelő nyelvtudás hiánya: A szükséges szókincs híján azon kívül, hogy csupán igen alacsony színvonalú munkát tudunk végezni, komoly kockázata van annak is, hogy egyes munkáltatók kihasználnak, becsapnak bennünket. Fontos tudni, hogy a munkáltatót a saját országában semmi sem kötelezi arra, hogy magyar nyelven is rendelkezésünkre bocsássa a munkaszerződést, aminek óvatlan aláírásával akár számunkra igen kedvezőtlen feltételeket is elfogadtathatunk.

Nem várt költségtételek: Különösen a szállásköltségek okozhatnak a helyszínen kellemetlen meglepetéseket a nagyobb nyugat-európai városokban. De az is okozhat problémát, ha a munkáltató biztosít ugyan szállást, de onnan a munkahely csak hosszú és költséges utazással érhető el. Számos helyen kérhetnek további igazolásokat (például erkölcsi bizonyítványt), amelyeknek beszerzése szintén pénzbe kerül. Főleg magasabb szintű állások esetében jelenthet komoly anyagi terhet egy-egy pályázat. Ilyenkor akár több alkalommal is kérhetnek személyes interjút, a repülőjegyet azonban ilyenkor a legritkább esetben térítik meg. Arra pedig semmi garancia nincsen, hogy az állás végül a miénk lesz.

Fokozatosság: A legkörültekintőbb felkészülés esetén is előfordulhat, hogy csalódunk a kiszemelt munkahelyben. Ezért a tervezett kitelepülést célszerű fokozatosan végrehajtani. Az első néhány hónapban nem célszerű rögtön családosan kiérkezni, illetve idehaza rögtön felszámolni a lakást, mivel ez jelentően megnehezítheti a visszatérést, ha a kedvezőtlen körülmények úgy kívánják.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem