18 °C Budapest

Még a jövedelem sem stimmelt: sokat hibáztunk a bevallásoknál

MTI
2013. július 11. 18:05

Az adózók több hibát is elkövettek a 2012. évi szja-bevallásokban, akadt, akinél a bevallott jövedelem sem stimmelt, mások jogosulatlanul akartak kedvezményt igénybe venni, sőt fiktív adóbevallással is találkoztak a revizorok.

Az adóvisszaigénylést tartalmazó személyijövedelemadó-bevallások úgynevezett kiutalás előtti ellenőrzése az idén is kiemelt feladata volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) - ismerteti közleményében a NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága.

Az egyik leggyakrabban előforduló hiba még mindig a bevallott, illetve a valójában megszerzett jövedelem közötti eltérés volt. Ez akkor fordult elő, amikor a magánszemély több forrásból, vagy különböző jogcímeken szerzett jövedelmet.

Az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztáraktól származó egyéb jövedelmeket és az egyéb jövedelemhez kapcsolódó eho kötelezettséget is sokszor mulasztották el bevallani.

Továbbra is gyakori hiba, hogy az élet-, illetve nyugdíjbiztosítás feletti rendelkezési jog gyakorlása esetén nem szerepeltették a 2009. évi adóbevallásban érvényesített biztosítási kedvezménnyel növelt összeget.

Az érvényesíthető adó-, illetve adóalap kedvezmények esetében a leggyakrabban a lakáscélú hiteltörlesztés igénybevételét, valamint a családi kedvezményt szerepeltették jogosulatlanul, illetve kisebb arányban a halasztott tandíjkedvezményt.

A családi kedvezmény érvényesítésekor többször találkoztak az adóellenőrök olyan házastársakkal, élettársakkal, akik ugyanazon gyermek után érvényesítették külön-külön a kedvezményt, illetve megosztás esetén többször nem feleltek meg a feltételeknek, például a szülők nem közös háztartásban élnek, az egyik fél lakcímmel nem rendelkezik, a családi pótlékot a szülő egyedülállóként veszi igénybe.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Külföldi munkavállalásnál többen a külföldön megfizetett adóelőleget tévesen, a kifizetők által levont adóelőleg sorban tüntették fel, így a NAV adókülönbözetet állapított meg.

Az idén is találkoztak a revizorok olyanokkal, akik úgynevezett fiktív adóbevallás benyújtásával kívántak illegális jövedelemre szert tenni. Az érintettek az adóbírság mellett büntetőjogi eljárásra is számíthatnak - közölte a NAV.

Az észak-magyarországi régió adóellenőrei a közlemény szerint nemcsak kiutalás előtti ellenőrzéseket végeznek, hanem az elévülési időn belül utólagos adóellenőrzéssel folyamatosan vizsgálják az szja-bevallások hitelességét.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 11. 19:18
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem