Az MNB 10 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Union VIG Biztosítóra az ügyfelekkel való elektronikus kapcsolattartást érintő jogsértések miatt.
Hetekkel a nagy dunai árhullám után kezd összeállni a védekezés költsége, 95 település tízmilliárd forintot remél a vis maior keretből, és ehhez jönnek még az állami kiadások - írja a Népszabadság.
Az eddigi - nem végleges - összesítések szerint az árvízi védekezésben érintett települések 10,1 milliárd forintot várnak a vis maior keretből költségeikre, a károk megtérítésére, és ez még nem az árvízi számla végösszege, mert nem szerepelnek benne egyebek mellett a katasztrófavédelem, a rendőrség, a katonaság, a vízügyi igazgatóságok és más állami apparátusok kiadásai.
Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője közölte: csak a július 19-ig tartó vészhelyzet lejárta után összegzik költségeiket az érintett hatóságok, szervezetek.
A költségeket duzzasztja, hogy az áradat nemcsak a tetőzés idején, hanem az azt követő hetekben is jócskán adott munkát, a katasztrófavédelem szerint csak szerdára végeztek mindenütt az ideiglenes gátak elbontásával, és az összesen félszáz kilométer hosszú fővédművek helyreállításával.
A fél mezőnyt verte a Lidl filléres sajátmárkása: ezek a legbiztonságosabb biciklis sisakok 2024-ben
Meglepően jól teljesített a Lidl sajátmárkás kerékpáros sisakja egy nagy német teszten. Egy 50 ezres modell viszont elvérzett a próbákon.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Drónokkal és tüzréséggel támadták az ukránok Oroszországot - videó
- Újabb ukrán területeket foglaltak el az oroszok
- Amerikába jöttem – Juhász Árpád magyar származású, világhírű tudósokat mutat be
- Közmunkára ítélte a bíróság a DK politikusát
- Eisenkrammer Károly: ilyen sportélményben, mint a Tour de Hongrie, még nem volt részem
- Biztonságosabb lesz a Windows, de sokkal lassabb is