Nesze neked minimálbér-emelés: ezzel játszanak a multik

2013. május 27. 08:34

Egyre több kereskedelmi dolgozót érint az az egyes multinacionális cégek által alkalmazott költségcsökkentő módszer, amely szerint a munkavállalók nyolcórás munkaidejét a munkaszerződésben négy vagy hat órára változtatják - írja a Magyar Nemzet.

A lap hétfői száma szerint mindez kapcsolatban áll azzal, hogy a minimálbér összege az idén január 1-jével a teljes munkaidőben foglalkoztatott dolgozó esetén 98 000 forintra emelkedett havonta. Ez az összeg azonban csak a napi nyolc, illetve heti 40 órában dolgozó munkavállalókat illeti meg. Részmunkaidős dolgozóknál a minimálbér a munkaidő mértékével arányosan csökken, például ha a munkaidő mértéke heti 20 óra, úgy a minimálbér havi 49 000 forint.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke a lapnak elmondta, leginkább a pénztárosokat és az árufeltöltőket próbálják a munkáltatók azzal zsarolni, hogy ha nem írják alá a szerződésmódosítást, elbocsátják őket.

Minden munkavállalónak tudnia kell, hogy ha nem fogadja el a munkaidő csökkentését, az nem felmondási indok, tehát nem kötelesek aláírni a dokumentumot - mondta a lapnak a KDFSZ elnöke. Hangsúlyozta: azoknál, akik már aláírták a munkaszerződés módosítását, jogorvoslatra nincs lehetőség.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm