Új orvosszakmai minősítési rendszer alapján döntenének a jövőben a súlyosan mozgáskorlátozott emberek közlekedési kedvezményeiről - derül ki egy a kormány honlapjára felkerült jogszabálytervezetből.
A dokumentum szerint a súlyosan mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeivel kapcsolatos - a közlekedőképesség akadályozottságának a vizsgálatán alapuló - minősítési rend orvosszakmai feltételrendszerének és eljárási szabályainak a kidolgozása érdekében több kormányrendelet módosítására van szükség. Ezek között van a parkolási igazolványokról és az érintettek lakáscélú állami támogatásáról szóló kormányrendelet is.
Mint kifejtették, a súlyosan mozgáskorlátozott emberek gépjárműszerzési és -átalakítási támogatásának igénylésével, megállapításával kapcsolatos, tavaly júliustól hatályos kormányrendelet nem tartalmazza a közlekedési kedvezmények alapjául szolgáló részletes állapotminősítési szabályokat, annak önálló minősítési rendszere nincs.
Hozzátették: szakmailag is indokolt, hogy a súlyos mozgáskorlátozottság azok esetében is megállapítható legyen, akiknek a közlekedőképességük súlyosan akadályozott, azonban nem rendelkeznek erről szóló, orvosszakmai szerv által kiadott korábbi minősítéssel.
A fogyatékossági támogatásra való jogosultság alapját képező, súlyosan fogyatékos állapot minősítését jelenleg a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) végzi. A vonatkozó rendelet módosításával a közlekedőképesség súlyos akadályozottságának a megállapítására szolgáló orvosszakértői vizsgálatokat is az NRSZH végezné.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az új minősítés alapját a komplex minősítésre vonatkozó, részletes szabályokról szóló miniszteri rendeletben előírt új orvosszakmai minősítési rendszer, valamint az Egészségügyi Világszervezet szabályozása képezi. Ezek alapján a közlekedőképességében súlyosan akadályozottnak azt tekintenék, akinek az esetében az NRSZH szakértői bizottságainak vizsgálata során megállapított állapot várhatóan legalább három évig fennáll.
A módosítás hatályba lépése előtt kiadott szakvélemény, szakhatósági állásfoglalás a hatályossági idején belül, de legkésőbb szeptember 15-éig használható fel súlyos mozgáskorlátozottság igazolására.
A közlekedőképesség minősítéséről szóló szakvéleményt az iratok alapján - a hatályos orvosi szakvélemény eredeti példányának vagy hiteles másolatának, és az annak kiállítását megalapozó orvosi dokumentációnak a csatolásával - a szakértői szerv 2013. december 31-éig adja ki.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont
- Robert Fico megjósolta a merényletét
- EBRD-elnök: folytatható Ukrajna pénzügyi támogatása
- Megszólalt Robert Fico merénylője – elmondta, miért lőtt a kormányfőre
- Angela Merkel nem kapott meghívót a CDU-kongresszusra, de a Zöldeknél beszédet is mondott
- Még mindig műtik a szlovák kormányfőt – Robert Fico az életéért küzd