24 °C Budapest

Tisztul a nyugdíjszabály: 32 év munka és 8 év gyermeknevelés már elég

2010. november 20. 13:02

A kormány a tegnapi napon benyújtott egy törvényjavaslat csomagot, amiben már tisztán lehet látni, hogy miképpen képzelik el a nők kedvezményes nyugdíjazását. Az előzetes terveknek megfelelően a korhatárra való tekintet nélkül, teljes jogú öregségi nyugdíjat legalább 32 év keresőtevékenység után vehetik igénybe a nők, ehhez jönnek még hozzá a gyermekneveléssel összefüggő időszakok. Itt például a tanulmányi időszak nem játszik, viszont a nyugdíjszámításnál már igen. Fontos változás még, hogy a korkedvezményes nyugdíjazás lehetősége két évvel kitolódik.

Pénteki nappal benyújtott a kormány egy olyan törvényjavaslatot, ami az egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosítását tartalmazza. Számos helyen történik kisebb-nagyobb változás, azonban az egyik legfontosabb, hogy végre látható, hogy miként képzeli el a kormány a nők nyugdíjazását.

A kormányszóvivő szavainak megfelelően teljes öregségi nyugdíjra lesz jogosult lesz az nő életkorától függetlenül, aki legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkezik, és a nyugdíj-megállapítás időpontjában megszította a keresőképes tevékenységét. A törvény külön nevesíti, hogy mi tartozik bele a jogosultsági időbe: a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszony, valamint a terhességi-gyermekágyi segélyben, GYED-ben, GYES-ben, GYET-ben eltöltött idővel szerzett szolgálati idő. Teljes nyugdíj csak akkor állapítható meg, ha a kereső tevékenységgel szerzett szolgálati idő elérte a 32 évet, tehát az egyéb jogviszony maximális 8 év lehet.

A szabályozás tehát más szolgálati időt, mint például a tanulmányi időt, a munkanélküli ellátást és a megállapodás alapján fizetett nyugdíjjárulékot a kedvezményre jogosultság szempontjából nem veszi figyelembe. A kedvezményre jogosultak nyugdíjának összegét az általános szabályok szerint kell kiszámítani, vagyis a nyugdíjszámítás során már minden szolgálati időt figyelembe kell venni. Ez azért lehet fontos, mivel ez alapján csak a kedvezményezettek körének a kiválasztásakor kell a szabályokat figyelembe venni, viszont a nyugdíj kiszámításánál más időt vesznek figyelembe, amibe benne van a tanulmányi idő is. Sőt további kedvezményt jelent az érintett nők számára, hogy a jelenlegi előrehozott, csökkentett összegű előrehozott nyugdíjkonstrukciók továbbra is igénybe vehetők.

A kedvezményes nyugdíjazásnál is érvényesek viszont a nyugdíj melletti munkavégzés korlátozása, tehát ha a bér meghaladja év közben a minimálbér 18-szorosát, akkor az év végéig szüneteltetni kell a nyugdíj kifizetését.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Még kiemelendő a törvényjavaslatból, hogy a szervezet fokozott igénybevételével járó, továbbá az egészségre különösen ártalmas munkát végzők korkedvezményes jogosultsága két évvel meg fog hosszabbodni. Az indoklás alapján azért, mert az új feltételek kidolgozása még nem történt meg, az új munkaköri lista nem született meg. További érdekesség, hogy több olyan részszabály is született, ami a nyilvántartási rendszer megbízhatóságát növeli, ha okokat akarnánk keresni, akkor akár azt is mondhatnánk, hogy erre a jövőben kialakítandó egyéni számlás rendszer kialakításához van szükség.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem