A Forbes magazin idén először állította össze a világ legbefolyásosabb embereit tartalmazó listáját - kifejezetten nőket tartalmazó lista már korábban is létezet - , melyen államfőktől kezdve, bűnözőkőn, illetve filantrópusokon át a pápáig mindenki szerepel, aki befolyással bír a világ működésére.
Az egyik legfontosabb szempont, amely alapján felkerülhetett valaki a listára az volt, hogy hány ember életére van befolyással az illető. Ilyen értelemben XVI. Benedek Pápa - aki a 11. helyen végzett - az egyik legbefolyásosabb ember a világon, hiszen egyfajta szellemi vezetőként több mint egy milliárd ember életére van hatással, miközben a Wal-Mart igazgatója, Mike Duke - nyolcadik helyezett - azáltal került ilyen előkelő helyre, hogy az USA legnagyobb privát munkaadójának számít.
Szintén fontos szempont volt az is, hogy mekkora vagyon felett "rendelkeznek" ezek az emberek: államfők esetében a GDP-t használták ennek mérésére, vállalatvezetők esetében a cégek piaci kapitalizációját, profitját, eszközeit, bevételeit vették figyelembe. Bill Gates esetében azonban a nettó vagyona volt az összehasonlítás alapja.
Persze a listán szerepléshez nem volt elegendő egy szempont szerint kiemelkedőnek lenni, hiszen ott van például az olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi, aki egyszerre politikus, médiamogul, és az A.C. Milan focicsapat tulajdonosa.
És végül az is kritérium volt a bekerüléshez, hogy éljenek is befolyásukkal ezek a személyek. Ennek a feltételnek nem tudott megfelelni például Ingvar Kamprad, az Ikea 83 éves tulajdonosa, Európa leggazdagabb embere. Ezzel szemben Vlagyimir Putyin igen előkelő helyre került azáltal, hogy nem csak a helyi oligarcháit igyekszik megrendszabályozni, de a szomszédos országokat is igyekszik sakkban tartani, a nyugatiaknak pedig időnként a gázcsapok elzárásával borzolja idegeit.
A Forbes magazin a fenti szempontok alapján, illetve ezek súlyozásával állította össze a végső, 67 főből álló listát, melynek első 15 helyezettjét az alábbi táblázat tartalmazza.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapkép: whitehouse.gov/ Official White House Photo by Pete Souza
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vége az operációnak: mesterséges kómában tartják a szlovák miniszterelnököt
- Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, életveszélyes állapotban vitték kórházba - a nap hírei
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont
- Robert Fico előre megjósolta az ellene elkövetett merényletet?
- EBRD-elnök: folytatható Ukrajna pénzügyi támogatása