12 °C Budapest

Tovább folytatódik a devizahitelesek hercehurcája

Pénzcentrum
2014. január 15. 13:05

Korábbi sajtóértesülésekkel ellentétben nem foglalkozott tegnapi teljes ülésén az Alkotmánybíróság a devizahitelek ügyével, még ennek időpontja is bizonytalan. Az Európai Bíróság február 12-én tesz bejelentést az árfolyamrés ügyében, végső ítélethozatalára azonban várhatóan csak májusban-júniusban kerül sor, a Kúria pedig csak ezután dönthet a még nyitott kérdésekben. Mindez azért fontos, mert a kormány várhatóan megvárja e döntéseket a már többször is jelzett devizahiteles csomag összeállításával. A választásokig tehát valószínűleg nem lesz devizahiteles csomag, ha csak a kormány valahogy ki nem cselezi az időtényezőt.

Alapvetően kétféle döntésre vár most a kormány a devizahitelek ügyében: 1. az Alkotmánybíróságéra és 2. a Kúria jogegységi határozatának még hiányzó pontjaira. A Kúria azonban megvárja az Európai Bíróság döntését, ami a bíróság jellemző gyakorlata alapján várhatóan csak május-júniusban születik meg.

A kormány őszi elvárásai a devizahitelesek megsegítésével kapcsolatban

1. 3-5 éven belül ki kell vezetni a devizahiteleket,
2. A törlesztőrészleteknek 15-20%-kal kell csökkenniük,
3. Hosszú távon is kiszámíthatóvá kell válnia a törlesztésnek,
4. A devizahitelesek nem járhatnak jobban, mint a forintban hitelt felvevők,
5. Nem inoghat meg ettől a bankrendszer stabilitása.


1. Alkotmánybíróság

A kormány novemberben beadott indítványa lényegében a devizahiteles szerződések alkotmányellenességének és utólagos jogalkotási úton történő megváltozatásának kérdését veti fel, többi között az árfolyamkockázat adósokra hárítása, az egyoldalú hitelezői kamatemelés és az árfolyamrés miatt, továbbá mert a devizaalapú kölcsönök törlesztőrészleteinek növekedése a társadalom széles rétegeinek nehézséget okoz, és elengedhetetlenné teszi a devizahitelezésből adódó problémák végleges rendezését a kormány szerint.

Sereg András, az Alkotmánybíróság sajtófőnöke ma arról tájékoztatta a Portfolio.hu-t, hogy az Alkotmánybíróság ülésein nem foglalkozott eddig a kormány beadványával. Az Alkotmánybíróság január 14-ei teljes ülésének napirendjén nem szerepelt a kérdés - derül ki a testület honlapján szereplő ismertetőből is. Sereg András szerint egyelőre bizonytalan, mikor kerül az Alkotmánybíróság ülésének napirendjére a kérdés.

2. Kúria és Európai Bíróság

A fenti mellett a Fidesz frakcióvezetője arra kérte múlt héten a Kúriát, hogy minél hamarabb döntsön a devizahitelekkel kapcsolatos még nyitott kérdésekben. Ilyen az árfolyamrés, illetve a bankok általi egyoldalú kamatemelések ügye. Darák Péter, a Kúria elnöke azonban az Inforádióban nyomásgyakorlás ellenére egyértelműen közölte: azokban a kérdésekben, amelyekben az Európai Bírósághoz fordultak, megvárják a bíróság döntését.

Az Európai Bíróság csak az árfolyamrés kérdését vizsgálja (hitelfelvétel deviza vételi, hiteltörlesztés deviza eladási árfolyamon), és e kérdéssel kapcsolatban is csak azt fogja eldönteni, hogy alkalmazható-e, és ha igen, milyen feltételekkel, a tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó uniós jog - tájékoztatta a Portfolio.hu-t Lehóczki Balázs, az Európai Bíróság sajtóosztályának munkatársa. Magát azt a kérdést, hogy az árfolyamrés kikötése tisztességtelen szerződési feltételnek minősül-e, majd a Kúriának kell eldöntenie, feltéve, hogy az Európai Bíróság megállapítja, hogy a vonatkozó uniós jog a jelen esetben alkalmazható.

A szerződés nem megfelelő alkalmazását és az egyoldalú kamatemeléseket nem vizsgálja a Bíróság, ezek vizsgálatára vonatkozó megkeresés ugyanis hozzánk a mai napig nem érkezett - fogalmazott Lehóczki. Szavaiból arra következtethetünk, hogy az egyoldalú banki kamatemelésekről a Kúriának az Európai Bíróság döntésétől függetlenül (igaz, a Kúria álláspontja szerint valószínűleg azt figyelembe véve) kell döntenie.

Az Európai Bíróságnál az első fontos fejlemény február 12-én jön el: ekkor jelenik meg az ún. főtanácsnoki indítvány. A főtanácsnok a bíróság tagja, de nem bíró, egy jogi szakvéleményt ad ki arról, hogy szerinte a bíróságnak hogyan kellene megoldania az ügyet, de az ítélethozatalban nem vesz részt, a bíróság pedig nem köteles követni az indítványát. Sokszor történik az, hogy a főtanácsnok és a bíróság ugyanarra a következtetésre jutnak, de sokszor - főleg fontosabb ügyekben - a bíróság nem követi a főtanácsnoki indítványban javasoltakat - tájékoztatott Lehóczki, hozzátéve: a főtanácsnoki indítvány után általában még 3-4 hónapot kell várni az ítélethirdetésre.

Friss: az MNB is megszólalt

Balog Ádám alelnök a devizahiteles mentőcsomag időzítésével kapcsolatos kérdésre úgy reagált: számos jó ötlet formálódik és bízik benne, hogy fél éven belül megoldódik a probléma.


Mi következik mindebből?

Amennyiben tehát a kormány megvárja az Alkotmánybíróság és a Kúria döntését is az ügyben, legkorábban várhatóan csak májusban vagy júniusban állíthatja össze devizahiteles csomagját.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

"A devizahitelesek ügyében még a választások előtt döntés születhet, feltéve, ha addig az Európai Bíróság állásfoglalása is elkészül az árfolyamrésről és az egyoldalú szerződésmódosításról" - nyilatkozta pedig január 9-én Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Az Európai Bíróság döntése azonban várhatóan nem születik meg a választásokig (amennyiben azokat tényleg április 6-ára írják ki), ráadásul az Európai Bíróság nem dönt közvetlenül az egyoldalú szerződésmódosítások ügyében, az valószínűleg az Európai Bíróságra váró Kúriára marad.

Ezt mondta ki december 16-án a Kúria

1. A devizaalapú szerződések olyan szerződések, amelyeknél az adós az adott időszakban irányadó forintkölcsönnél kedvezőbb kamatmérték mellett devizában adósodott el, amiből következően ő viseli az árfolyamváltozás hatásait.

2. Ez a szerződéstípus önmagában az adóst terhelő árfolyamkockázat miatt nem ütközik jogszabályba, jóerkölcsbe, nem uzsorás vagy színlelt szerződés, nem irányul lehetetlen szolgáltatásra. A terhek előre nem látható egyoldalú eltolódása következtében önmagában nem érvénytelen a szerződés, az érvénytelenség csak a szerződés megkötésekor állhat fenn.

3. A pénzügyi intézménynek tájékoztatnia kellett az árfolyamváltozás lehetőségéről és annak a törlesztőrészletekre gyakorolt hatásáról.

4. Az érvénytelenség esetleges, egyedi megállapítása során a bíróságoknak a szerződés érvényessé nyilvánítására kell törekedniük, ha kiküszöbölhető az érvénytelenség oka.

5. Ha egy pont a szerződésben érvénytelennek bizonyul (és nem az egész szerződés), a szerződés egyebekben változatlan feltételekkel tovább teljesítendő.

6. Az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő feltételekről az Európai Bíróságtól kért előzetes döntéshozatali eljárást követően hoz döntést a Kúria. Ez korábbi információk szerint februárban várható.

7. A bírói szerződésmódosítás arra szolgáló jogi eszköz, hogy egy-egy konkrét esetben orvosolja a körülményváltozások valamelyik fél lényeges sérelmét okozó tényezőket. Nem alkalmas nagy tömegű szerződések orvoslására. Ha a hátrányos következményeket a jogalkotó rendezi, a jogalkotói beavatkozás az egyedi bírói mérlegelést e körben kizárja.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem