Újabb történelmi csúcsra ugrott a héten a magyar tőzsde, annak ellenére is, hogy nem minden vezető részvény tudott erősödni.
Matolcsy György jegybankelnök bejelentette a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitel Programját, amely többpillérre épülő program többek közt tartalmazza a kkv-nak kedvezményes kamatra nyújtandó hitelt és devizahiteleik kiváltását szolgáló hiteleszközt. A forint először hirtelen gyengült Matolcsy szavaira, az euró a 302-es szintekről 304-ig lendült, majd korrekció indult, és az euró benézett egy pillanatra 300 forint alá is. Több magyarázat is van a forint erősödésére.Fontosabb részletekMatolcsy György délelőtti bejelentéseire kezdetben gyengüléssel reagált a piacAzonban miután nem érkeztek drámai hatású új lépések, megnyugodtak a befektetőkEnnek hatására 300 forint alá is benézett az euróA forint szárnyalása mögött technikai tényező is állhat: a forintlikviditás kiszívása a rövid lejáratól a swapügyleteken keresztül a devizakamatokat le-, a forintkamatokat feltolja
A jegybanki program részleteinek kifejtése és pontosítása után a forint árfolyammozgása is lecsillapodott. Az euróval szembeni jegyzések a 301-es szint alatt tartózkodnak.

Kongatják a vészharangot a szakértők: olyan krízis közeleg, amire nem vagyunk itthon sem felkészülve
Európa gazdaságát egyszerre sújtják a hőhullámok és az iráni háború miatt megugró energiaárak, miközben az amerikai vámok és a kínai verseny is fékezi a növekedést.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







