5 °C Budapest

Európai döntésre vár a forint: 299 az euró

Pénzcentrum
2013. május 2. 10:02

Csekély mozgások jellemezték a bankközi forintpiacot a szerdai magyar (és európai) munkaszüneti nap mellett, a jegyzések a 299-es szint körül ingadoztak az euróval szemben és ebben ma reggelig nincs is változás. A piac figyelme most elsősorban az arra irányul, hogy az Európai Központi Bank Pozsonyban döntést hozó Kormányzótanácsa vág-e az irányadó kamaton, és milyen egyéb üzeneteket fogalmaz meg például a további kamatpálya, illetve a periféria országok számára nagy problémát jelentő kkv-hitelezés témájában.

Az euró tegnap bő kéthavi csúcsra ért 1,3245 körül a dollárral szemben, majd az esti Fed-kamatdöntés előtt és után is gyengült, ma reggel pedig már 1,3160 körül jár a kereskedés. A piac jórészt felkészült arra, hogy ma az EKB kamatot vág (25 bázisponttal 0,50%-ra), így leginkább a jegybank felőli, a további monetáris politikát illető utalásokra koncentrál és azok határozhatják meg az árfolyam irányát.

A forint a tegnapi munkaszüneti napon a 298,5-299,5 közötti szűk tartományban hullámzott, ma reggel 299 körül jár a kereskedés a bankközi piacon. A nemzetközi részvénypiaci hangulat (részben a gyengébb amerikai makroadatok miatt) tegnap óta határozottan romlott, ez azonban egyelőre a forintot érdemben nem befolyásolta.

299-nél készül az euró az EKB kamatdöntésére

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. április 11. 00:20
Holnap választások lesznek Magyarországon, a 2026-os kampány időszaka szomorú képet fest Magyarorszá...
MEDIA1  |  2026. április 10. 21:31
A hirado.hu-ra egyetlen tudósítás sem került fel, pedig a YouTube szinte felrobban, annyira sokan né...
iO Charts  |  2026. április 10. 19:56
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Megbicsaklott a Visa és a Mastercard részvény árfolyama. Pedig, h...
Bankmonitor  |  2026. április 10. 13:32
A legtöbbünk szerint túl drága a bankolás Magyarországon, mégsem lépünk. Ha a számlaköltségek kerüln...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 20:29