Diákhitel: sosem volt még ilyen alacsony a kamat

Pénzcentrum
2013. június 21. 14:34

A Diákhitel1 kamata a hazai hallgatói hitelezés történetének eddigi legalacsonyabb szintjén, 7,50 százalékon került megállapításra a 2013. július 1-je és december 31-e közötti időszakra vonatkozóan. A kötött felhasználású Diákhitel2 kamatlába az említett periódusban 8,75 százalék lesz, melyből az állami kamattámogatás folytán az ügyfelekre eső rész továbbra is fix 2 százalék.

Mind a szabad, mind a kötött felhasználású Diákhitel kamatlába csökken a következő félévben, azaz a 2013. július 1-től december 31-ig tartó periódusban. Az aktuális kamatlábat a Diákhitel1 esetében évi 7,50 százalékban, a Diákhitel2 esetében pedig 8,75 százalékban határozta meg a társaság. Fontos, hogy ebből a Diákhitel2-t igénybe vevő ügyfelek számára felszámított kamatláb fix 2,00 százalék, az ezen felüli kamatrészt a Magyar Állam állami kamattámogatás formájában állja a hitelfelvevő helyett. A kedvező kamatlábak a következetes finanszírozási politikának, valamint a törlesztő ügyfelek fizetési fegyelmének köszönhető.

A Diákhitel Központ Zrt. a hitelnyújtáshoz szükséges forrásait változatlanul a pénz- és tőkepiacról vonja be, állami kezességvállalás mellett. A finanszírozáshoz szükséges külső forrásokat rövid lejáratú készenléti hitelek és hosszú lejáratú kölcsönök formájában kereskedelmi bankoktól, magyar és nemzetközi speciális finanszírozó intézményektől, illetve nyilvános kötvénykibocsátásokon keresztül a tőkepiacról szerzi. A forrásszerzés jelentős eszközei az Európai Beruházási Bankkal kötött finanszírozási szerződések is, amely hosszú lejáratú források kedvező feltételekkel történő igénybevételét teszik lehetővé a Diákhitel Központ számára. 2010 nyara óta a tulajdonosi jogokat a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. gyakorolja a Diákhitel Központ felett, mely szintén előnyös forrásszerzési lehetőséget biztosít a Társaság számára.

A Diákhitel felvehető összegei változatlanok: a szabad felhasználású Diákhitel konstrukció esetében havi 15 és 50 ezer forint közötti összeg igényelhető, míg a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 felvehető összegének maximuma az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. szeptember 22. 13:51
Az önállóságot nem egyszerre adjuk oda a gyerekeinknek. Először csak egyedül mennek le a boltba. Azt...
Holdblog  |  2026. szeptember 22. 11:41
A BB tengely országai harminc év alatt összességében ritkábban lakottá váltak: a régiós átlagos néps...
MEDIA1  |  2026. szeptember 22. 11:18
Megválasztotta Polyák Gábort a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa elnökévé kedd...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 22. 20:34