Rendkívül jó lehetőség a gyerekvállalást tervező párok számára a CSOK Plusz hitel, hiszen ennek költsége lényegesen alacsonyabb a piaci lakáshitelekénél.
Jelentős az érdeklődés a válság hatásainak kivédésére átdolgozott, európai uniós forrású Mikro- és Kisvállalkozások Technológiai Korszerűsítése Célú Hitelprogram (GINOP-8.3.5-18) iránt, amely már igényelhető az MFB Pontokon. A változatlanul nulla százalékos kamat mellett elérhető hiteltermék az eddigi beruházási célok mellett önálló forgóeszköz és likviditás finanszírozást is biztosít a vállalkozások számára. A 137 milliárd forinttal növelt keretösszegű program ezzel a legjobb árazású finanszírozási lehetőség a gazdasági visszaesés alatti működés biztosításához, illetve a legolcsóbb megoldás a krízis utáni technológiai versenyre történő felkészüléshez is.
Az MFB Csoport a kormányzati válságkezelő intézkedések részeként több mint 1500 milliárd forint keretösszegű gazdaságélénkítő csomagot hirdetett. A finanszírozási programcsomag célja, hogy a hitel-, tőke- és garancia eszközök összehangolásával hatékony segítséget nyújtson a vállalkozások likviditási problémáinak megoldására, a munkahelyek megőrzésére, valamint ösztönözze a beruházási, fejlesztési tevékenységet és a cégek hazai kézben való megőrzését.
A program részeként az MFB - az uniós forráskezelésben résztvevő társintézményekkel együttműködésben - átdolgozta a legnépszerűbb uniós forrású hitelprogram, a KKV Technológia Hitel néven ismert termék feltételeit, hogy az a leghatékonyabban segítse a hazai vállalkozásokat.
A KKV Technológia Hitelprogram átalakított és új célok között felosztott 137 milliárd forinttal megemelt keretösszegének 50%-a beruházási célra, 50%-a pedig a likviditás, működés finanszírozására fordítható. A hitel futamideje beruházási hitelcél esetén maximum 7 év, a felvehető legmagasabb hitelösszeg pedig 150 millió forint.
Forgóeszköz és likviditás finanszírozás esetén a futamidő maximum 5 év, a legmagasabb hitelösszeg pedig 300 millió forint lehet. Az ügyfelek által fizetendő kamat mindkét esetben nulla százalék. A nulla százalékos hitel június 12-től igényelhető országszerte, az MFB Pontok hálózatában.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program feltételrendszerének megfelelően a hitel felvételére devizabelföldinek minősülő, Magyarország területén - a közép-magyarországi régió kivételével - székhellyel, telephellyel illetve az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarország területén - a közép-magyarországi régió kivételével - fiókteleppel rendelkező KKV-k jogosultak. A program keretösszegét az MFB az uniós forráskezelésben résztvevő társintézményekkel együttműködésben az európai uniós forrású GINOP-hiteltermékek keretében még szabad források többségének átcsoportosításával alakította ki.
Az újonnan kidolgozott, illetve jelentősen átalakított három hitel-, kettő garancia- és négy tőkeprogram a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a nagyvállalatok számára is célzott módon biztosítja a működés fenntartásához, munkavállalóik megtartásához, illetve beruházásaik megvalósításához szükséges forrást. A tőkeprogramok a Hiventures Zrt., illetve piaci alapkezelők, míg a Krízis Garanciaprogram a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezelésében érhető el.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Rengeteg „napelemes” család örülhet
- Két luxusautó is ripityára tört az M0-son egy balesetben – videó
- Vége az operációnak: mesterséges kómában tartják a szlovák miniszterelnököt
- Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, életveszélyes állapotban vitték kórházba - a nap hírei
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont