A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
A februári bevezetés óta már csaknem 15 ezren kértek online módon keresetigazolást a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) - közölte az adóhatóság pénteken.
Személyes ügyintézésre nem csupán a NAV-nál nincs már szükség, hanem a bankoknál sem, mert a járványhelyzet miatt átálltak az online megoldásokra. A hitelfelvételhez elengedhetetlen a NAV által kiállított jövedelemigazolás vagy keresetkimutatás. Az ügyfeleknek az igénylést követően csak az adatokat kell ellenőrizniük, a keresetigazolás ezt követően eljut a pénzintézethez - írták.
A digitális eljárások nem csupán a hitelkérelmet egyszerűsítik, hiszen a NAV-nál szinte bármilyen ügyet el lehet intézni a világhálón keresztül - olvasható a közleményben.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden összeírnak a mezőgazdaságban
- Nem kell félniük a medvétől a csíksomlyói búcsúba tartóknak
- Így vagy úgy, Vitézy Dávid mindenképp beülne a Fővárosi Közgyűlésbe
- Demszky Gábor is beállt Magyar Péter mögé
- Ukrajna győzelemhez segítéséről beszélt Antony Blinken Kijevben
- Bendarzsevszkij Anton: Zelenszkij elnöki mandátuma lejár, és nincs egyértelmű szabály a folytatásra