Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest.
Meghaladhatja a 100 milliárd forintot a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek állománya - mondta Fülöp Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Felidézte: a fogyasztóbarát konstrukció bevezetése azt a célt szolgálta, hogy a magyar piacon elérhető lakáshitelek az ügyfelek számára könnyen összehasonlíthatóak, költségeikben pedig kedvezőbbek legyenek az egyéb piaci termékeknél.
A felügyeleti szóvivő a többi között kiemelte, hogy minősített hitel csak fix kamatozású lehet, a fogyasztóbarát termékek törlesztőrészlete minden hónapban egyenlő, a kamatfelár nem haladhatja meg a 3,5 százalékot, kedvezőbbek a díjak és a banki határidők szempontjából szigorúbbak a követelmények, mint más hitelkonstrukcióknál.
Fülöp Zsuzsanna elmondta: 11 bank és 12 takarékszövetkezet kínálatában érhetők el a fogyasztóbarát termékek. A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy a minősített fogyasztóbarát hitelek a korábban felvett, kedvezőtlenebb kölcsönök kiváltására is használhatóak.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Németország és az észak-európai országok elkötelezettek Ukrajna támogatása mellett
- Csoportos létszámleépítés zajlik az Állami Számvevőszéknél - a nap hírei
- Kilőtt a Rheinmetall, Európa legnagyobb fegyvergyártója lehet
- Gázolás Balmazújvárosban: zebrán, gyemekével együt ütötték el a biciklit toló anyát
- Rejtélyes rosszulétek a csengeri börtön építői között
- Elképesztő baleset történt az M1-e autópályán - videó