15 °C Budapest

Nagyon nem mindegy, hogy milyen hitelből veszel lakást

2014. október 6. 15:32

Ha lakásra szeretnénk költeni a hitelünkből, általában többféle kölcsönből választhatunk. Míg a lakáshitelt csak lakáscélra használhatjuk fel, addig a szabad felhasználású jelzáloghiteleket bármire elkölthetjük, mégis gyakran a felvett összeg egy részét lakáscélra szokták költeni az ügyfelek. Mik az előnyei, ha mégis a lakáshitelt részesítjük előnyben?

Ha lakáscélra veszünk fel kölcsönt, akkor választhatunk a lakáshitelek és a szabad felhasználású jelzáloghitelek között. Ugyan eltérő konstrukciókról van szó, mégis hasonló célból szokták felvenni ezeket a hiteleket, a szabad felhasználást is (részben) lakáscélra fordítják az adósok.

Van ilyen, hogy szabad felhasználású jelzáloghitelből vesz lakást?

Ugyan manapság már egyre ritkább, mégis előfordul, hogy szabad felhasználású jelzáloghitel egy részét lakásra fordítják az ügyfelek. Lehetséges, hogy jól járnak ezzel az ügyfelek, ez elsősorban a hitelösszegből lakásra fordított pénz arányától függ, vagyis minél többet költünk a hitelből a lakásra, annál inkább megéri lakáshitelt felvenni. Lényeges azt hozzátenni, hogy üdülővásárlásra a lakáshitel helyett a szabad felhasználású jelzáloghitel az alkalmas, mivel az üdülő és a lakás törvényileg különválik.

  • A lakáshitelek tőketartozását lehet lakástakarékpénztári befizetésből előtörleszteni, addig a szabad felhasználású jelzáloghitelek (SZFJ) esetén erre nincs lehetőség, vagy legalábbis az állami támogatás elvesztésével járhat. Ez alól kivételt képez, ha a SZFJ-t kifejezetten a lakáshitel kiváltására vették fel, igaz, csak a lakáshitel tartozás mértékéig lehet előtörleszteni LTP-ből. Tehát, ha egymillió forintos lakáshitelt kétmillió forintos szabad felhasználásúval váltottunk ki, akkor a lakástakarékot csak egymillió forint értékben használhatjuk fel az előtörlesztésben az állami támogatás elveszítése nélkül.
  • A bankok általában alacsonyabb kamatokat kínálnak a lakáshitelek esetén, ez látszik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikáján is. A különbség akár öt százalékpont is lehet, ami súlyos tízezreket jelenthet a havi törlesztőrészlet kifizetésekor.
  • Hitelkiváltás esetén sem mindegy, hogy az eredeti kölcsön milyen típusú volt, különösen érdekes lehet ez a jövő év elején esedékes devizahiteles forintosítás esetén. Amikor régi hitelünket lecseréljük, akkor (mindegy, hogy mire költöttük a felvett összeget) a banknál megjelölt hitelcél a mérvadó. Ez azt jelenti, hogy csak lakáshitelt válthatunk ki lakáshitellel, vagyis ekkor élvezhetjük a lakás célú konstrukció előnyeit.
  • A januárban várható forintosítás részletei még nem teljesen ismertek, így lehetséges, hogy csak a lakáscélú hitelek kerülnek átváltásra, míg az SZFJ konstrukciók nem, szintén kérdéses az, hogy az autóhitelek bekerülnek-e ebbe a körbe. Ugyan ez a most felvett kölcsönöket ez nem érinti, de a meglévő devizahiteleknél nem mindegy, melyik hitelek kerülnek átváltásra.
  • Hitelkiváltáskor fontos az is, hogy
    az új hitel csak az árfolyamkülönbség miatt, illetve a hitellezáráshoz és felvételhez köthető költségek mértékével haladhatja meg az eredeti összeget.
    Ez azt jelenti, hogy hiába szeretnénk valamennyivel nagyobb összeget felvenni (például felújítás céljából), erre csak szűk keretek között van lehetőség.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 9. 17:00
Olyanra próbálja használni a Mészáros Csoport a helyreigazítás intézményét, amire az egyáltalán nem...
Bankmonitor  |  2024. május 9. 12:54
Gyakran halljuk, hogy az időskori jövedelem jelentős mértékben növelhető a kitartó nyugdíj-előtakaré...
Holdblog  |  2024. május 9. 09:53
Van egy index, amely szerint igazából nem feléljük a Földet, hanem egyre több erőforrást teremtünk m...
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 9. 07:00
Május elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyo...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem