A Mol-csoport 257,7 milliárd forint (718 millió dollár) tisztított kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei első negyedévben.
Kozso édesapjára is lecsaptak a végrehajtók, miután a nevére íratott teázót üzemeltető cég tetemes adótartozást halmozott fel. Az édesapa vagyoni részesedését már lefoglalták, a következő lépés az árverés lehet.
Lefoglalták Kozso édesapjának vagyoni részesedését abban a cégben, amely a Zöld teknős teázót működteti. A vállalkozást még 2012-ben alapította a híres énekes, majd tavaly átíratta szüleire akkortájt, amikor megkapta az értesítést a cég adótartozásáról. Cégbírósági adatokból kiderül, hogy Kozso édesapjának több mint 50 százalékos szavazati joggal járó vagyoni részesedését néhány héttel ezelőtt lefoglalták. Végrehajtás esetén a vagyoni részesedés lefoglalása után a következő fázis az árverés lehet - írja a Blikk.
Kozso februárban már elismerte a napilapnak, hogy több mint 30 millió forintos van ellene tartozásai miatt. Emiatt először vagyoni részét foglalták egy másik cégében, majd pedig ingóságai és üzletrésze is kalapács alá került. Milliós közösköltség-tartozásától úgy "szabadult meg" az énekes, hogy édesapjára íratta azt az ingatlant, ahol tartozásai vannak. Kozsónak Sződligeten is van egy háza (szintén a szüleire nevére íratva), amelyen jelenlegi árfolyamon körülbelül 91 millió forintos jelzálogjog van bejegyezve.
KATTINTS! Többszázezer lakástulajdonos van veszélyben
Nemcsak Kozsóék ingatlanjaira várhat elárverezés. Az idei első negyedévben már közel ötezer lakást jelöltek ki kényszerértékesítésre a bankok. Összesen 118 595 ingatlant fenyeget a kényszerértékesítés a hitel törlesztésének jelentős késedelme miatt. Az elmúlt két és fél évben összesen 33 599 ingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésre a bankok, ennek azonban csak töredékét árverezik el, még kevesebb esetben történik kilakoltatás. A bankok tavaly mindössze 234 ingatlant kényszerértékesítettek, a Nemzeti Eszközkezelő viszont 4032 lakást vásárolt meg.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Áprilisban 3,7 százalékos volt az infláció a márciusi 3,6 százalék után, így 14 hónap után megállt a pénzromlás mértékének csökkenése - közölte a KSH - a nap hírei
- Mihail Misusztyin: az orosz kormány fő feladata a "különleges hadművelet" részvevőinek támogatása
- Orsós Sztalvira kiharcolta az olimpiai részvételt
- Áramütés küldte a mélybe a kőművest - egy év felfüggesztett
- Férfi vízilabda ob I - Egyenlített az elődöntőben a BVSC
- Elhagyta Budapestet a kínai elnök