Baleset miatt mindkét irányban lezárták az M1-es autópályát csütörtök délután Bicskénél. A rendőrség tájékoztatása szerint egy ember meghalt.
Bódi Guszti és neje, Bódi Margó szívesen időznek Thaiföldön, mert az ottaniak kedvesek, és a betegségére is jó kezeléseket kap. Ám a Fekete szemek alapítója a Blikknek elárulta, mindemellett sokkal olcsóbban jönnek ki, mint itthon.
"Sűrűn kell járnunk Thaiföldre, mert a szívinfarktusom óta ott kapok igazán jó gyógykezeléseket, amelyeket rendszeresen kell elvégezni. Ezért töltünk el akár két hónapot is odakint, meg azért is, mert sokkal olcsóbb a megélhetés. Januártól márciusig szoktunk kint lenni, és hetven-hetvenhét ezerért bérlünk albérletet, plusz az étkezés. Százezer forintból simán kijövünk, míg ezt itthon nem tehetjük meg. A repülőjegy az, ami drága, a megélhetés viszont nagyon olcsó" - mondta a lapnak Bódi Guszti.
Belföldön is tarolnak az olcsó utazások
A szállásközvetítő és kuponos oldalak a turisztikai piac egyre meghatározóbb szereplői: a becslések szerint a mintegy 60 milliárd forintos teljes hazai szállásdíjbevétel 40 százalékát generálják, és ezzel jelentősen hozzájárulnak a piac évi 7-8 százalékos növekedéséhez.
Az online szállásközvetítő és a kedvezményes lehetőségeket gyűjtő kuponos oldalak jelentősége idén várhatóan még tovább nő. Tavaly a szállásdíjbevétel 40 százaléka, körülbelül 25 milliárd forint már ilyen oldalakon keresztül érkezett a szálláshelyekhez, és prognózisunk szerint ebben idén 15 százalékos növekedés várható - derül ki az Utazok.hu csoport prognózisából.
A KSH adatai szerint 2013-ban a kereskedelmi szálláshelyeken 4,5 százalékos növekedést regisztráltak a belföldi vendégéjszakák számában az előző évhez viszonyítva, amely eredményhez jelentősen hozzájárult a SZÉP-kártya felhasználása is.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A tudatosan tervezett utazók és az utolsó pillanatban döntő last minute jellegű szállásfoglalások aránya is nőtt az előző évhez képest. Az utasok harmada harminc vagy még annál is több nappal előtte kiválasztja és lefoglalja pihenésének helyszínét.
A kiválasztott úti cél tekintetében nincs jelentős változás, a balatoni régió mellett a gyógyvízek melletti wellnessközpontok a legnépszerűbbek.
Az online foglalások jelentős része, több mint 35 százaléka még mindig Budapestről érkezik, de a megyeszékhelyeken élők is egyre nagyobb számban intézik az internet segítségével az utazásaikat.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- A Leverkusen megint csodát tett a hajrában, döntős az Európa-ligában
- Mérföldkő a magyar oktatásban – diabmentor műhelyek
- Eldőlt: ilyen büntetés jár a mozgósítás elkerüléséért Ukrajnában
- Súlyos börtönbütetést kapott a makói pedofil
- „Kína meghívta Magyarországot” – a nap hírei
- Ferenc pápa kihirdette a 2025-ös szentévi bulláját