Egy súlyosan, halmozottan sérült és/vagy tartósan beteg kisgyermek ellátása rendkívüli összegeket emészt fel.
Már márciusban kihirdethetik az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás folyósításáról szóló rendeletet, ezzel a munkáltatók megkezdhetik a munkavállalók lakáscélú hiteleihez cafeteria elemként nyújtott támogatás utalását.
A tervezet egyeztetése lezárult, a minisztériumokon kívül számos érdekképviseleti szerv, nagyvállalat és könyvelőiroda is véleményezte az adómentes lakáscélú támogatásról szóló dokumentumot - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A javaslatok jelentős részét figyelembe vette a minisztérium. Ezek a változások többnyire technikai jellegűek, illetve kisebb mértékű egyszerűsítést, az adminisztráció csökkentését eredményezik, ugyanakkor a rendelet koncepciója változatlan maradt.
A tárca március elején tette fel a honlapjára a tervezetet, amelynek alapján lehetővé válik, hogy a munkaadók, cafeteria-elemként adómentesen átvállalhassák munkavállalóik lakáscélú hiteltörlesztését. A változás ugyan már idén hatályba lépett az szja-törvényben, alkalmazásához azonban az NGM-rendelet is szükséges.
A támogatás a méltányolható lakásigényig jár, ami az együttköltözők számától függ. A közigazgatási és társadalmi egyeztetés március 13-án zárult le.
A lakáscélú munkáltatói támogatásról szóló cafeteria nyilatkozatot már év elejétől megtehették a munkavállalók. De a támogatást a munkáltatók csak az NGM-rendelet hatályba lépését követően tudják majd folyósítani. Az adómentes munkáltatói támogatás 5 év alatt összesen legfeljebb 5 millió forint lehet.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Megnyílt idehaza az első eladó nélküli bolt
- Vallomást tett Donald Trump korábbi személyes ügyvédje
- Szigorú szabályokat kapott a nyakába a Booking.com, változtatnia kell
- Lerobbantották az összetört hidat a hajóról - videók
- Alapanyaghiány - versenyfutás kezdődött a természettel
- Átírt az EU egy lényeges szabályt, foghatja a fejét sok közlekedő