Májustól az MBH Banknál is tudnak akár 10% önerővel lakáshitelt igényelni azok, akik megfelelnek a feltételeknek.
A korábbi szint többszörösére ugrott 2011 őszén a lakossági jelzáloghitel-kereslet Magyarországon az akkor elinduló kedvezményes végtörlesztési lehetőség hatására. A banki hitelkínálat szűkössége miatt azonban a végtörlesztések közel egyharmadát fedezték csak hitelből az ügyfelek. A bankok a hitelek elérhetőségének korlátozása mellett kamatemelésekkel állták a rohamot, amit a forrásszerzés drágulása is indokolt. A Gazdasági Versenyhivatal azonban versenykorlátozás gyanújával eljárást indított az ügyben, amelynek eredménye holnap kiderülhet.
Holnap 9 órakor "a GVH és az OTP Bank Nyrt. és társai között gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalma ügyében versenytanácsi tárgyalás lesz" - olvasható a GVH honlapján. Az ügy, amelyről tárgyalni fog a tanács, 2011 őszére nyúlik vissza, amikor többek között Rogán Antal fideszes képviselő jelezte (feltételezhetően ő volt a bejelentő): összejátszást gyanít a bankok elmúlt időszakban megfigyelt, új hitelekre vonatkozó sorozatos kamatemelései mögött. 2011. november 23-án eljárást indított a hivatal az OTP Bank Nyrt., az Erste Bank Hungary Zrt., az MKB Bank Zrt., a Raiffeisen Bank Zrt., a CIB Bank Zrt., az Unicredit Bank Hungary Zrt., és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. ellen.
Update: a
Fundamenta a cikk első megjelenése után közölte a Portfolio.hu-val, hogy
a leírt kamatkartell-gyanú miatt folyó eljárásból a GVH a
Fundamenta-Lakáskassza Zrt.-t időközben kivette, így a társaság az
említett tárgyaláson sem vesz részt.
Idézet a hivatal akkori közleményéből: "A GVH észlelte, hogy a magyar lakossági bankpiacon több vezető pénzintézet 2011. szeptember 22. után egymással közel azonos időpontban jelentős mértékben (50-200 bázisponttal, azaz 0,5-2 százalékponttal) megemelte lakossági jelzáloghiteleinek kamatát, illetve magasabb kamatú új terméket vezetett be. A GVH tudomására jutott információk szerint a bankok egyidőben végrehajtott emeléseinek valószínű magyarázata a bankok közti megállapodás.
A feltételezett megállapodás tartalma szerint a nevezett kereskedelmi bankok a devizahitelek végtörlesztése kapcsán magasabb kamatozású termékeket kínálnak, illetve korlátozzák alacsonyabb kamatozású termékeik elérhetőségét. A GVH tudomására jutott információk szerint a fenti megállapodáshoz kapcsolódóan valószínűsíthető egy a termékek elérhetőségét korlátozó megállapodás a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. és a kereskedelmi bankok között is. A magatartás következtében az ügyfelek magasabb árat kényszerülnek fizetni a hiteltermékekért, illetve bizonyos ügyfelek számára korlátozódik az elérhető termékek köre.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A
GVH gyanúja szerint a bankok megsértették a versenytörvény
versenykorlátozó megállapodások tilalmára vonatkozó rendelkezéseit,
ugyanakkor az eljárás két évvel ezelőtti megindítása nem jelentette
annak kimondását, hogy az érintettek jogsértést követtek el. Az eljárás a
tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés
elkövetésének bizonyítására irányul."
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Fizetős lett a szétlopott szellemváros a Balaton közelében
- Sok pénzt bukhatnak ezen a nyugdíjas éveikre spórolók
- Újfajta autós csalás terjed
- "Tankönyvi" időjárás lesz most pár napig, csak egy dologra kell figyelni - előrejelzés
- Undorító élőlény fenyegeti a kutyákat - egyre veszedelmesebb
- Különleges sorsjegyet vezet be a nemzeti lottótársaság