23 °C Budapest

Nem csak a rezsi lesz befagyasztva: itt vannak az olcsóbb lakáshitelek

Pénzcentrum
2013. január 7. 05:27

Felturbózták a kamattámogatott hiteleket. Az 5 évig járó támogatás nem csökken évről évre, így csak a 6 évben kell számítania az adósoknak a törlesztőrészletek megemelkedésére. De erre is van megoldás, hiszen még mindig megéri kiváltani a drága piaci hiteleket a lakástakarékok által kínált 5-6 százalékos kölcsönökkel. Nézd meg te is, melyik a legolcsóbb kölcsön januárban!

A legtöbb kamattámogatott hitelt nyújtó bank az év elejével már az új feltételekkel kínálja termékeit. A kamattámogatás mértéke nem csökken az évekkel, így az adósok 5 évig kaphatják meg a teljes támogatást. Ez további száz ezer forintokat jelenthet azoknak, akik most döntenek a lakásvásárlás mellett.

Ugyancsak fontos változás, hogy nagyobb értékű ingatlanok esetén is lehetőség nyílik az állami támogatás igénybevételére. Használt lakás vásárlása esten a felső korlát 15-ről 20 millió forintra módosul az igényelhető hitelösszeg is 10 millió forintra módosult.


5 év alatt sokat csökkenthetnek a kamatok

A legutóbbi piaci konszenzus szerint 2013 végére 5%-ra csökkenhet a jegybanki alapkamat. A kamatkilátások kapcsán érdemes továbbá kiemelni, hogy márciusban lejár a jelenlegi MNB-elnök, Simor András mandátuma, és az új jegybankelnök személye (valamint a nyáron kinevezendő két új alelnök) és a személyükkel együtt járó esetleges monetáris politikai irányváltás lényeges változásokat hozhat a jegybankban. Az elmúlt hetekben tett kormányzati nyilatkozatok alapján egyre valószínűbbnek tűnik a piaci elemzők számára, hogy lazulhat a hazai monetáris politika. Vagyis forintalapú hitelek esetében várható kamatcsökkenés, kiegészülve egy esetleges állami támogatással, a jelenlegi állapothoz viszonyítva, egyre vonzóbb opciót jelenthet lakásvásárláshoz szükséges hitelfelvételhez.

A kamattámogatott hitelek esetén ez a kamatcsökkentés kevésbé éreztetheti hatását, hiszen a hozamok esésével a támogatás mértéke csökken. De 5 év múlva a jelenlegi várakozásokhoz képest alacsonyabb törlesztőrészletek lehetnek meghatározóak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

ABankRáció.hu hitel összehasonlító oldal segítségével összeszedtük a már jelenleg is a módosított feltételekkel nyújtott hiteleket.


A bankok emellett több akciót is indítottak a kamattámogatott hitelek mellé. Több banknál is visszaadják a kezdeti költségek egy részét (már a csökkentett értékeket tüntettük fel a táblázatunkban). Az UniCredit banknál továbbá választhatunk 1 és 5 éves kamatperiódusú hitelek között, természetesen az utóbbi picit drágább. A banknál még 0,5 százalékpontos kamatkedvezmény jár azoknak, akik oda utalják a jövedelmük (legalább 150 ezer Ft) és kártyával is vásárolnak 15 ezer forint értékben havonta. Az FHB banknál elérhető konstrukció is tartalmaz kedvezményt, a futamidő végéig kamatkedvezményt tartalmaz, melynek feltétele, hogy a mindenkori törlesztőrészlet legalább kétszerese, de minimum havi 120 000 Ft. A Budapest Banknál egyenlítő hitellel is van lehetőség kombinálni a kamattámogatott hiteleket, melynek lényege, hogy a folyószámlán tartott pénzünk csökkenti a tartozásunk mértékét, így ennyivel kisebb összeg után kell kamatot fizetnie az ügyfeleknek. Így megtakarításaink vagy akár az el nem költött fizetésünkkel is csökkenthetjük a tartozásunkat.

A ötödik év leteltével, amikor már az állam nem vállalja át az a kamatfizetés egy részét érdemes lehet lakástakarékos kölcsönre váltani a tartozásunk. Főleg azok gondolkozhatnak el ezen a megoldáson, akik a törlesztőrészletek mellett még tudnak félretenni és nem bíznak a nagymértékű kamatcsökkentésben. A lakáskaszák, lakástakarék-pénztáraknál vezettet megtakarítási számlán felhalmozott összegét az aktuális befizetés maximum 30 százalékával az állam is kiegészíti, így évi 72 ezer forintos állami támogatáshoz lehet jutni és egy piacinál kedvezőbb hitelhez. Erről bővebbenittolvashatsz.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 6. 16:28
Meg is van az új vizekre evező Ilku Miklós utódja.
Bankmonitor  |  2024. május 6. 13:11
A 2024 márciusában kötött lakáshitel szerződések összértéke 97,8 milliárd forint volt, a szabad felh...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Holdblog  |  2024. május 6. 09:02
Mindegy, hogy tarka párologtató medencékkel tesszük tele a sivatagokat vagy a Föld mélyére megyünk a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem