Egy forinttal nem emelték meg 2023-ra vonatkozóan a közszférában dolgozók bérét, és áprilisig nem is várható újabb forduló a kormány és a szakszervezet közötti tárgyalásokban.
Április elsejétől kérhették az árfolyamrögzítést a közszférás alkalmazottak, elsőként a devizahitelesek közül. Vissza nem térítendő támogatás is járt azoknak a közszolgáknak, akik már a végtörlesztésre is jogosultak lettek volna, de nem tudták akkor összeszedni a megfelelő összeget. A megkérdezett hitelintézetek elmondása szerint ez átlagosan közel 100 ezer forinttal duzzasztotta a családok pénztárcáját, amivel kötelezően tartozásukat kellett csökkenteniük.
A közszférában dolgozók már a gyűjtőszámlahitel 2 konstrukció 2012.04.01-i indulásától kezdődően igényelhetik az árfolyamrögzítést és a kapcsolódó közszférás támogatásokat is. Ez akkor járt a közalkalmazottaknak, ha a végtörlesztésre is jogosultak voltak és ehhez kapcsolódó igényüket időben jelezték hitelintézetüknek és munkáltatójuknak. Az első hónapban csak közszférás kérelmek benyújtására volt lehetőség, de az ezt követő időszak adatai is azt mutatják, hogy a közszférában dolgozók a lehető leghamarabb élni kívántak a lehetőséggel. A májusban benyújtott kérelmek jelentős része is közszférás támogatással érintett hitelre vonatkozott - mondta el a Pénzcentrum.hu kérdésére Tenke Gábor, az Erste Bank lakossági és mikrovállalati termékfejlesztési igazgatója.
Júniustól kezdve a közszférás támogatások iránti kérelmek arányának folyamatos csökkenéséről számoltak be a bankok, az elmúlt két hónapban már csak napi néhány darab közszférás támogatás iránti kérelmet nyújtanak be a bankfiókokban. Szeptember 30-tól már nincs lehetőség az egyszeri és vissza nem térítendő támogatás igénylésére, év végéig viszont kamattámogatás járhat a közszféra alkalmazottainak.
Minden negyedik kérelem a közszférából jött
Összességében, az eddig gyűjtőszámlahitelre benyújtott kérelmek közel 26 százaléka volt érintett valamilyen közszférás támogatással. Ez az arány viszont a már említett folyamat miatt folyamatosan csökken. A nem közalkalmazottak csak később igényelhették az árfolyamrögzítést, legkésőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelesek kérvényezhették. A legtöbb hitelintézet a törvényi feltételeknél jóval hamarabb befogadta ezeket a hiteleket is, de igazi rohamra még csak most lehet számítani. A legtöbben év végéig köthetik meg a gyűjtőszámlahitel szerződésüket, melyek között már kevés lehet a közalkalmazott által igényelt.
Az egyszeri, vissza nem térítendő támogatás összegét a vonatkozó törvény szabályozza, melynek értelmében a 2012. február 1-je és a rögzített árfolyam alkalmazási időszakának kezdete - de legkésőbb a 2012 júliusában fizetendő törlesztőrészlet esedékessége - közötti időszak alatti törlesztőrészlet és a rögzített árfolyam alapján fizetendő törlesztőrészlet közötti különbség jár a jogosult ügyfélnek. Az összeget kötelező jelleggel az érintett devizahitel előtörlesztésére kell felhasználni.
Érintett hiteleknél ezen támogatás átlagos összege eléri a 100 000 forintot, és mivel az összeg lényegében a törlesztőrészlet nagyságától függ, ezért egy nagyobb hitelnél ennek a többszöröse is lehet a közszférás vissza nem térítendő támogatás összege. A Budapest Bank kedvezményezett ügyfeleinek is a rögzített árfolyam különbségétől, illetve az eltelt hónapok számától függően több tízezer, vagy egyes esetekben akár 100 000 forint támotás is járt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Pénzcentrum.hu januárban, a kormány támogatásról szóló ötletének megismerésekor is hasonló összegekkel számolt. Az egyszeri vissza
nem térítendő támogatás 140-160 ezer forintos nagyságrendű is
lehet egy átlagos hitel esetén - írtuk akkor. Tovább >>
• deviza alapú, jelzálog fedezetű hitelt vett fel,
• a bankjánál kezdeményezte a végtörlesztést 2011. december 30-ig,
• ezt bejelentette munkáltatójának, de mégsem tudott élni a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével
az előző bekezdésben felsoroltakon túl, a következő kedvezményekben részesül.
1. A közszférában dolgozók kérelmét a bankok soron kívül bírálják el - ez akár több hónapos előnyt jelent.
2.
Az állam a közszférában dolgozók esetében gyermekszámtól függően
kamattámogatást nyújt a tőke-gyűjtőszámlán lévő kamathoz. A gyermektelen
családok számára 3% a kamattámogatás mértéke, és ezen felül minden
gyermek után plusz 1% kamattámogatás jár.
3. Az állam az árfolyamgát
rendszerbe belépett közszféra dolgozóknak egyszeri, vissza nem térítendő
támogatást nyújt, amelynek összege megegyezik a 2012. február 1. és az
első árfolyamgát feltételei alapján fizetendő törlesztőrészlet időpontja
- de legkésőbb 2012. július 1. - közötti időszakban a ténylegesen
megfizetett törlesztőrészletek és az árfolyamgát alkalmazásával
fizetendő törlesztőrészletek különbségével. Ezzel a közszférában
dolgozók valójában akkora támogatáshoz juthatnak, mintha 2012
februárjától az új típusú árfolyamgát szerint, rögzített árfolyam
mellett (CHF/HUF: 180; EUR/HUF: 250; JPY/HUF: 2,5) törlesztették volna
hitelüket.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- „A magyar bor sikere közös érdek” – megkezdődött a 43. országos borverseny
- Célzott csapást mért az USA Kínára, a villanyautókról van szó
- Szoboszlai Dominik egy régi-új csapattársat kaphat az új vezetőedző által
- Kinevezte az új kormányát Vlagyimir Putyin
- Majoross Gergely: az egészséges elégedetlenség jó motorja lesz a jégkorong-válogatott fejlődésének
- Lemondott Laskod traktorral biciklist gázoló alpolgármestere