22 °C Budapest

36 ezer végtörlesztő 4 hét alatt: ennyi devizahiteltől szabadultunk meg

Pénzcentrum
2011. október 26. 13:18

Szeptember 29-e óta, vagyis csaknem négy hete igényelhető a deviza alapú jelzáloghitelek rögzített árfolyamon való végtörlesztésének lehetősége. A Portfolio.hu két banktól kapott információin alapuló becslései szerint 26-36 ezer fő, vagyis a devizás jelzáloghitelesek 2,6-3,6 százaléka nyújtotta be eddig végtörlesztési igényét, túlnyomó többségük készpénzből teszi meg ezt. Becsléseink szerint ez szűk négy hét leforgása alatt 33-46 milliárd forintos veszteséget okozott a magyar bankszektornak.

Alig van olyan bank, amely nyilatkozna végtörlesztői számáról, azt pedig még nehezebb tőlük megtudni, mennyit végtörlesztettek eddig az adósok a közel 5300 milliárd forintnyi deviza alapú jelzáloghitelből. Annyit azonban többen is elárultak, hogy az első hetekben a saját megtakarításból végtörlesztők voltak döntő többségben. Az érdeklődés folyamatos és intenzív, azonban a legnagyobb végtörlesztési hullámon már túl lehetünk, amennyiben a nagybankok közül egyik sem áll elő piacszerzési célú, alacsony hiteldíjjal rendelkező hitelkiváltási célú forinthitellel. Ellenkező esetben egy még nagyobb végtörlesztői hullámra számítanak a bankok.

A PSZÁF részéről nincs olyan döntés, amely alapján rendszeresen publikálnák a végtörlesztők számára és a végtörlesztett hitelek összegére vonatkozó adatokat - közölte a Portfolio.hu-val a PSZÁF. A végtörlesztéssel kapcsolatban nem fogunk statisztikákat publikálni - nyilatkozott hasonlóan az MNB. Simor András elnök ugyanakkor a jegybank mai sajtótájékoztatóján azt mondta, november 14-én tesznek közzé a végtörlesztéssel kapcsolatban (vélhetően a bankoknak nyújtott devizaforrásra vonatkozó) adatokat.

Elsősorban tehát a bankok adataira hagyatkozhatunk. A nagybankok közül az Erste és a CIB Bank osztotta meg velünk számait, előbbi a "legfrissebb", utóbbi az október 24-e, estére vonatkozót. Ez alapján az Erste Banknál eddig 20 519-en érdeklődtek a végtörlesztés iránt, az igénybejelentők száma 4390. A CIB Banknál az érdeklődők száma a 9000-et, a végtörlesztőké a 3000-et haladta meg. Az Erste Banknál a végtörlesztők 17%-a teszi ezt hitelből, a CIB-nél eddig szintén túlnyomó többségben voltak a készpénzesek. Utóbbinál azt mondták, az érdeklődők közel 50%-a hitelből, 40%-a megtakarításból, 10%-a hitelből és megtakarításból végtörlesztene.

A Portfolio.hu becslései szerint az Erste Bank minden hatodik, a CIB Bank minden tizenkettedik deviza alapú jelzáloghitelt tudhat magáénak. Amennyiben a teljes magyar bankszektorban az Erste Bankhoz hasonlóan alakul az érdeklődők és az igénybejelentők aránya, az érdeklődők közel 12,3%-nyian, az igénybejelentők 2,6%-nyian vannak. A CIB Bank adatai szerint ez 10,8% illetve 3,6%. Mivel azonban az említett bankok nem árulják el devizás jelzáloghiteleseik pontos számát, csak durva becslésről beszélhetünk.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az Erste és a CIB adatai alapján készült becsléseink szerint a közel 5300 milliárd forintnyi hazai deviza alapú lakossági jelzáloghitelből eddig 138-191 milliárd forintot végtörlesztettek (alábbi táblázatunkban 296 forintos euró- és 240 forintos frankárfolyammal, illetve az augusztus végi állományi adatokkal számoltunk). Ez a közel 25%-os veszteségleírás miatt (frankhitel esetén a 180 és a 240 forint közötti különbség) 33-46 milliárd forintos egyszeri veszteséget okozott eddig a magyar bankszektornak.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. május 5. 12:50
Lássuk a legfontosabb pénzügyi aktualitásokat, melyek a mögöttünk álló egy hétben megjelentek a Bank...
Holdblog  |  2024. május 5. 09:35
Igazán szomorú eredmény, hogy a megkérdezettek bő 80 százaléka egyáltalán nem szándékszik hazatérni...
MEDIA1  |  2024. május 4. 21:24
A Media1 néhány nappal elsőként mutatta be, hogy milyen jogsértő módszerrel kampányolt több napon át...
Buxelliott  |  2024. május 4. 09:56
Az OTP elemzésben látható bullish kép a magyar tőzsdeindex képében is megmutatkozik, nyilvánvalóan n...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem