A Credigen Bank Zrt. 2009 novemberétől több alkalommal valótlan tartalmú, így megtévesztő értesítőket küldött ki számos ügyfelének. Az értesítés valójában nem létező tartozás megfizetésére szólított fel, illetve ezért az ügyféladatok KHR (BAR) rendszerbe való továbbításáról tájékoztatott. A PSZÁF fogyasztóvédelmi célvizsgálata során a pénzügyi szervezet fogyasztók megtévesztésére alkalmas gyakorlatát állapította meg, ezért 9 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a bankra.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez számos olyan fogyasztói beadvány érkezett, amely a Credigen Bank Zrt. különböző tartalmú ügyfélértesítőit kifogásolta. A Felügyelet ezek alapján fogyasztóvédelmi célvizsgálatot indított a hitelintézetnél. A rendelkezésre álló iratokból előzetesen megállapítható volt, hogy a bank már 2009 novemberétől kezdődően valótlan tartalmú egyenlegközlő értesítéseket, fizetési felszólításokat küldött több ügyfele részére.
Az egyes - valójában megalapozatlanul kimutatott - tartozások nyomán a hitelintézet több ügyfél esetében behajtási lépéseket kezdeményezett. Ezek költségeit is felszámította az érintett ügyfeleknek, annak ellenére, hogy azoknak a valóságban nem is volt tartozásuk. Számos ügyfél esetében a nem létező tartozás kiegyenlítését a bank úgy kívánta elérni, hogy a követelés meg nem fizetése esetére kilátásba helyezte az érintett ügyfelek adatainak a Központi Hitelinformációs Rendszerbe (KHR, korábbi nevén BAR) történő továbbítását. Ezen eljárásával a bank az ügyfeleivel szemben jogellenes, tisztességtelen nyomásgyakorlást valósított meg.
Az eljárás során a Felügyelet kimutatta, hogy az értesítések valótlan adatokat tartalmaztak, azaz a kiértesített ügyfelek nagy része ténylegesen egyáltalán nem rendelkezett hátralékos tartozással. A Felügyelet a vizsgálat alapján megállapította, hogy az érintett ügyben a bank tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amellyel megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény (Fttv.) rendelkezéseit.
Emiatt a Felügyelet a bankot 9 millió forint fogyasztóvédelmi bírság megfizetésére kötelezte. A bírság összegének megállapításakor a Felügyelet súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a jogsértés a fogyasztók széles körét érintette.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból