Az adventi időszak favorizált hitelkonstrukciója, az előzetes hírekkel ellentétben a tíz hónapos futamidejű, nulla százalékos thm-el futó áruhitel lehet. Bár az áruhitelező cégeknek bevallásuk szerint nincs központi áruhitel-ajánlatuk, ám a különböző kereskedelmi partnerekkel kidolgozott egyedi konstrukciók ezt ösztönzik majd - írja a Napi Gazdaság.
A fogyasztók továbbra is igénylik az ingyenhiteleket, még annak ellenére is, hogy ezek a konstrukciók futamidejüknél fogva magasabb törlesztőrészletet eredményeznek - mondták a Cetelemnél. A Budapest Banknál fontosnak tartották elmondani, hogy a bankok pénzügyi megfontolások miatt próbálják az ingyenhitel konstrukciók számát egyre inkább csökkenteni, de ennek ellenére belátják, hogy egy-egy ilyen konstrukció jelentős ügyfélbázist tud mozgósítani.
Várady Eszter - a Credigen vezérigazgatója elmondta, legnagyobb kereskedelmi partnerüknél, a Media Mark üzleteiben például áruházanként állapodtak meg a mostani hétvégén debütáló egyes akciókról. A Credigen egyébként a karácsonyi vásárt követően kivolnul az áruhitel-kihelyezési piacról.
Vannak azonban olyan elektronikai kereskedő cégek, akik üzleteikben aligha lesz elérhető a 0 százalékos áruhitel akció, ugyanis ők a finanszírozóktól kapott jutaléktól várják bevételük egy jelentős részét.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Elhunyt Horváth László, a legendás magyar film szereplője
- Leszámolnának az egyik legveszélyesebb daganattal
- Az EU véglegesen jóváhagyta az új migrációs és menekültügyi paktumot
- Németországban nem fizették ki a tavaly ledolgozott 1,3 milliárd túlóra felét
- Figyelmeztet a NAV: közeledik a határidő!
- Éjszaka csapott le az ukránok rettegett fegyvere az orosz csúcstankra - videó