19 °C Budapest

Az OTP, az Erste és Emeséék a panaszlista élén

2010. október 7. 09:02

Csaknem 3000 fogyasztói panasz érkezett az idei második negyedévben a pénzügyi intézetekre.  Ezeknek több mint 60 százaléka pénzpiaci szereplőkre további 30 százalék pedig a biztosítókra vonatkozott - írja a Világgazdaság.

A bankokra 1300-nál is több reklamációt nyújtottak be, míg a pénzügyi vállalkozások folyamatait 350-en kifogásolták. A főbb problémás területek a forintalapú jelzálogkölcsönök és a folyószámlahitelek voltak. A lakosság sérelmezte az ügyviteli hibákat, az elszámolást, a megbízások teljesítését és a tájékoztatás minőségét is. Ezen felül többek nem értettek egyet a hitelek törlesztőrészleteinek nagyságával, továbbá a felrótt jutalékok, díjak és költségek mértékével sem. Az egyoldalú szerződésmódosítás is sláger téma volt.

 

Forrás: Világgazdaság, Pénzcentrum.hu

 

A panaszlista élén az OTP áll 262 bejelentéssel, őt követi az Erste Bank és a Budapest Bank.  Azonban, ha az arányokat vesszük alapul, az első két bank piaci súly jóval nagyobb, mint amennyi panasz érkezett rájuk. A Credigen Bank működését például 68-an sérelmezték, holott csak 0,1%-os a piaci részaránya. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A biztosítókra 912 reklamáció futott be, aminek fele gépjármű-felelősségbiztosítással függ össze, a másik része pedig lakásbiztosításokhoz kapcsolódik. Itt is a nagyobb vállalatok vezetik a listát. Az Allianz áll az élen, majd a Groupama Garancia és a Generali-Providencia következik. De az arányokra itt is figyelni kell, hiszen az Allianzra nagyságához képest jóval kevesebb bejelentés érkezik, mint a Groupamara, Köbere vagy a Genertelre.


 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 9. 07:00
Május elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyo...
Bankmonitor  |  2024. május 9. 06:54
A MagNet Faktor és a Kulcs-Soft új szolgáltatása, az AMBER lehetővé teszi, hogy  a bérszámfejtő szof...
MEDIA1  |  2024. május 8. 19:12
Úgy tűnik, hiába marasztalta el a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 13:0 arányban a Media1 cikke ny...
Holdblog  |  2024. május 8. 09:11
Újabb áldozatra vadászik az amerikai értékpapír-felügyelet, épp a Robinhood elleni pert készíti elő....
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem