14 °C Budapest

Lakáshitelt akarnak, pedig még bankszámlájuk sincs

Pénzcentrum
2010. március 29. 04:45

Egy év alatt megháromszorozódott a lakáshitel felvételét tervezők száma - áll az IFUA Horváth & Partners és a Data Research Pénzintézeti MOSAIC felméréssorozatának legújabb tanulmányában. A megkérdezettek annak ellenére hajlanak az eladósodásra, hogy saját bevallásuk szerint idén jobban érinti őket a pénzügyi válság. Ugyanakkor az elmúlt egy év során jelentős mértékben nőtt a szolgáltatójukkal elégedetlen banki és biztosítói ügyfelek száma: a bankok ügyfelei elsősorban a konkurensek jobb ajánlatai miatt, a biztosítóké pedig a magas díjak miatt váltanak szolgáltatót.

Míg 2009-ben a banki ügyfelek 40%-a volt elégedett a főbankjával, addig ez az arány 2010-re 29%-ra csökkent, többek között ez derül ki az IFUA Horváth & Partners és a Data Research Pénzintézeti MOSAIC felméréssorozatának legfrissebb anyagából.

A reprezentatív, ezerfős mintán alapuló vizsgálat alapján hasonló tendencia figyelhető meg a főbiztosítók esetében is, igaz kisebb mértékben, hiszen míg 2009-ben az ügyfelek 39%-a volt elégedett főbiztosítójával, addig 2010-ben már csak 33%.

"A bankok esetében az elégedettség csökkenése szinte minden demográfiai szegmensben megfigyelhető volt. "Az elégedetlenek aránya főként a 40-50 éves korosztályban nőtt meg kiugró mértékben 2010-ben, ahol 39-ről 23%-ra zuhant, illetve az alacsonyabb iskolai végzettségű szegmensekben, ahol 46-ról 35%-ra esett az elégedettek aránya" - mondta el Huba Eörs kutatásvezető, az IFUA ügyvezető partnere.

A háztartások pénzügyi portfoliója

"Rossz hír a pénzintézeteknek, hogy a tradicionálisan alacsony magyar elvándorlási ráták növekedhetnek 2010-ben, amennyiben az ügyfelek nemcsak tervezik, de meg is lépik a szolgáltató-váltást" - véli Kovács Gyula, a Data Research ügyvezető igazgatója. Tavaly a banki ügyfelek 9%-a tervezett bankváltást, 2010-ben ez 10,3%-ra nőtt.

A bank- és a biztosítóváltást tervezők aránya

Azonban a különböző demográfiai szegmensekben eltérő módon változtak a számok, hiszen leginkább az 50 felettiek és a magasabb végzettségűek körében nőtt meg jelentősen a bankváltást tervezők aránya. Úgy tűnik, ez az a két szegmens, ahol az elégedettség kisebb mértékű csökkenése is jelentős lemorzsolódást indíthat el. "Ennek oka lehet, hogy ebben a két szegmensben a hiteltermékek súlya lényegesen kisebb az átlaghoz képest, és mivel a megtakarítási termékek könnyebben mozgathatók pénzintézetek között, így gyorsabban tudják "büntetni" a bankjukat" - magyarázza Huba Eörs.

Pénzügyi portfolió végzettség szerint

A MOSAIC tanulmányból kiderül, hogy növekszik az ügyfelek pénzügyi tudatossága. "Tavaly a bankot váltók között az elsődleges ok a főbankkal való elégedetlenség volt, hiszen a megkérdezettek 42%-a válaszolta, hogy elégedetlenség miatt váltott, és 41%, hogy a másik bank kedvezőbb díjat kínált. Azonban 2010-ben már a pénzügyi válság éreztette hatását, ugyanis a válaszadók 44%-a váltott jobb ajánlat miatt, és csak 37%-uk elégedetlenség miatt" - teszi hozzá Kovács Gyula.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A bank- és a biztosítóváltás legfontosabb okai

Ugyanakkor az idei egyik legjelentősebb változás 2009-hez képest, hogy jelentősen megnőtt a biztosítóváltás hajlandósága is. Míg 2009-ben a megkérdezettek 4,7%-a tervezett biztosító váltást, addig 2010-ben ez az arány 7,7%-ra nőtt. Különösen a 35-50 évesek és a felsőfokú végzettségűek körében nőtt jelentősen az elvándorlási hajlandóság. "Itt egyértelműen kimutatható az online biztosítási alkuszok szerepe a változásokban" - mutat rá az IFUA ügyvezető partnere.

Az egyes korosztályok pénzügyi aktivitása

A biztosítót váltók körében már 2009-ben is az elsődleges ok a biztosítási díjjal való elégedetlenség volt. "Ez 2010-ben tovább erősödött, ugyanis míg 2009-ben 56% váltott a magas díj miatt, addig 2010-ben ez az arány már 65%-os szintet ért el. Egyértelműen kijelenthető, hogy az ügyfelek körében egyre tudatosabb, racionálisabb magatartás figyelhető meg: egyre többen figyelik a társaságok ajánlatait, és a megfelelő időben váltanak" - állítja Huba Eörs.

Lakáshitel felvételét tervezők aránya

Annak ellenére, hogy saját bevallása szerint 2010-ben több embert érint a válság, a hitelfelvételi hajlandóság mégis nőtt. Tavaly a megkérdezettek 58%-a válaszolta, hogy érinti a válság, 2010-ben ez a szám 62%-ra nőtt. Ennek ellenére, míg 2009-ben a megkérdezettek 1,3 %-a tervezte lakáshitel felvételét, addig 2010-re ez a szám megháromszorozódott, és 3,9%-os szintet ért el. "A potenciális lakásvásárlók (40 éves korosztály alattiak) körében hitelfelvételt tervezők aránya még nagyobb mértékben növekedett, a tavalyi 2,5%-os arány 7%-ra nőtt 2010-ben" - teszi hozzá a Data Research ügyvezető igazgatója.

Biztosítási termék vásárlását tervezők aránya

Azonban az ügyfelek új termékek iránti lelkesedése nem terjed ki minden szegmensre, hiszen a biztosítási termékek esetében nem nőtt számottevően az új biztosítási terméket vásárolni szándékozók aránya. A 2009-es 6,7%-os arány az idén mindössze 6,8%-ra kúszott fel.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 7. 20:57
A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézege...
MEDIA1  |  2024. május 7. 19:58
Szijjártó Péter a közmédiához tartozó MTI-n keresztül buktatta le a hirado.hu-t, hogy az fake newst...
Bankmonitor  |  2024. május 7. 14:41
Lezárult a társadalmi egyeztetés az otthonfelújítási pályázati kiírásával kapcsolatban. A program ho...
Holdblog  |  2024. május 7. 09:06
Új világ van ahhoz képest, mint amit megszoktunk, nem fogunk visszatérni az alacsony kamatok korába...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm