Mint arról a Pénzcentrum.hu korábban beszámolt, a frankhitelek kiváltása több hullámban valósulhat meg. Az egyiket az euró bevezetése indíthatja el, de addig is sokan megfontolhatják a frankhitelük kiváltását, ha az árfolyam újra megközelíti a 160 forintos szintet. Azok az ügyfelek azonban egyelőre jó ideig nem tudnak szabadulni a frankhitelüktől, akik a vételár 80-90%-át vették fel vagy az ingatlanuk fedezeti értéke a fennálló tartozás összege alá csökkent, mert az új hitelfedezeti szabályok ezt nem teszik lehetővé.
Több helyen is megjelent ma, hogy a Banki Hiteltanácsadók és Kihelyezők Egyesülete azt javasolja a svájci frank alapú hitellel rendelkezőknek, hogy ne várják meg, míg újra az egekbe szökik hiteltartozásuk és törlesztésük, vizsgáltassák meg lehetőségeiket meglévő hitelük forint, vagy euró alapúra váltására.
Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a frankhitelesek döntő többsége a válság előtti 145-165 forint közötti árfolyamon vette fel a hitelét, vagyis egy kiváltással azonnal realizálnának 10-20% közötti árfolyamveszteséget. Nem beszélve arról, hogy az euró árfolyama jelenleg az elmúlt hónapokhoz képest alacsonynak mondható, tehát egy újabb forintgyengüléssel ismét mínuszban találnák magukat.
Az egyesület szerint a gazdasági folyamatok a frankhitelek forintösszegének és törlesztésének emelkedését eredményezik, az elemzői várakozások 190 forint fölé teszik a frank árfolyamát a következő negyedévben.
A CHF alapú lakáshiteleket jellemzően 20 évre vették fel az ügyfelek, mely időszak alatt sok minden történhet, a válság alatt járt már 210 forint felett is a frank árfolyama, majd néhány hónappal később 170 környékén jegyezték. Ezért nem javasoljuk a frankhitelek azonnali kiváltását, mivel rövidtávon sokat veszíthetnek rajta az ügyfelek.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Hónapokig tartó áramkimaradásokkal számol az ukrán kormány
- Enyhítenék a marihuána kábítószer besorolását Amerikában
- Imolában száguld a cirkusz – sport a tévében
- Lakat került Székelyföld egyik legnépszerűbb látványosságára
- Kamikaze robottal tartják rettegésben az ukrán katonákat az oroszok - videó
- Zakatol a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz